-
|








|
-
Még márciusban jártam a Fejér megyei Sárosdon, ahová a
Szülőknek az iskoláról címmel megjelent könyvemnek
köszönhetően hívott meg az iskola nagyon kedves, s nagyon agilis
igazgatónője. Már a program utáni kávézás barátságos
hangulatában kaptam a kissé váratlan kérdést: szoktam-e
még álmodni hajdani iskolámról, és milyennek álmodom
korunk iskoláját, a könyvemben olyan gyakran
emlegetett „jó”iskolát?
-
*
-
Már augusztus közepén, amikor sorra jelennek meg a
hírek az új tanév előkészületeiről – tankönyvekről,
taneszközök áráról, iskolaépületek állapotáról –,
szinte menetrendszerűen megérkez-nek szeptemberi
álmaim az iskoláról. Mindenek-előtt arról a hajdani,
régi, falusi református kisiskoláról, ahová
szülőfalumban (Abaújban, Fügödön) jártam és ahová
járt valamikor édesanyám, édesapám is. De sohasem
iskoláskoromról szól az álom, mindig arról az időről,
amikor már tanítója vagyok. Pedig hol van az a szeptember?
Valahol a történelmi idők messzeségében, hiszen 1946
őszén vettem birtokba az iskolát.
-
Három történet rendszeresen visszatér, többé-kevésbé
azonos módon. Az egyik azzal kezdődik, hogy szép, reggeli
fényben, ragyogásban indulok a szülői ház kedves
udvaráról, mindkét kezem tele könyvekkel,
taneszközökkel. A kapuban ott áll édesanyám, aki
beszélget a gyülekező, várakozó gyerekekkel. Rám
várnak, hogy együtt menjünk tovább az iskolába.
Körülvesznek, kiszedik kezemből a könyveket, mondják
egymás ellen a magukét, és vonulunk élénk lárma
közepette a falu utcáján. Mintha nem is a földön
mennénk, hanem valami furcsa lebegéssel távoznánk.
Visszanézek. Édesanyám még a kapuban, néz utánunk. és
érzem, hogy ez a boldogság. Eddig az álom. Az
iskolába valahogy sohasem érkezünk meg.
-
A másik ilyen visszatérő álom helyszíne a tanterem.
Állok a tanítói asztal mellett, szemben ülnek,
dolgoznak a gyerekek, nem ismerem fel őket név szerint,
de az asztalnál kinti felelésen Zádeczki Imre olvas
hangosan. Már harmadik osztályos, másik faluba járt
eddig, s bizony alig nevezhető olvasásnak az, amit
produkál. Folyton javítom, segítem, biztatom, mert
szeméből folyik a könny, gyötrődése nekem is fáj. Olyan
könyörgően, bocsánatkérően néz rám, pedig hát nem is
haragszom, miért haragudnék, amikor nincs benne semmi
haszontalanság, rosszaság. Majd megtanulod, ne félj,
biztatom, hogy oldjam bánatát. Ebben az álomban a
szomorúságot érzem, azt, hogy a tanítóság szépségei és
örömei mellett ott van a sok-sok kínlódás, fáradság is.
-
A harmadik álom helye a mi kis kultúrházunk. Itt
tartottuk ünnepségeinket. Az anyák napját ünnepeljük.
A teremben sok virág, nagy a nyüzsgés, tolongás,
izgulnak a szereplők, még inkább az édesanyák, hogy minden
sikerüljön. A műsor után virággal és magunk készítette
ajándékkal a kezünkben indulunk a nézőtérre, hogy
átadjuk azt az illetékeseknek. Ott ül édesanyám is, könnyes
szemmel hallgatja köszönetem, nyilván azt érzi most,
hogy érdemes volt annyit küzdenie továbbtanulásomért,
hiszen ô verekedte ki az élettől, hogy tanító legyen a
fia. Olyan fájdalmasan szép boldogság tölt el, amikor
keresem édesanyám akkori, régi arcát.
-
*
-
Azzal folytatom, hogy éber álmaim iskolája befogadó
és megtartó iskola. Nem szelektál, nem válogatja ki a
neki nem tetszőket, nem küldi el azokat, akik nem ütik meg
az általa előírt magas mértéket. Szívesen fogad minden
gyereket, akkor is, ha problémás, ha gyengébb
képességű, ha mostoha sorsú, ha hátrányos körülmények
közül érkezik. A már befogadott gyerektől sem akar
megszabadulni, amikor kiderül, hogy valóban örökös a
gond vele, hiszen tudja, hogy egy új, idegen környezetben
még nehezebb helyzetbe kerül, tovább szaporodnak a
bajok körülötte. Ez az iskola mindent megtesz azért,
hogy a gyerek magáénak érezze azt, elfogadja
követelményeit, megfogadja segítő útmutatásait.
-
Az iskola légkörét a pedagógiai humánum
alakítja, hatja át, a gyerek érzi, tapasztalja: itt
minden az ô érdekében történik, megértik a gondjait, a
bánatát, egyenrangú a többiekkel, hozzátartozik az
iskola közösségéhez. Ebben az iskolában minden
különösebb deklarálás nélkül érvényesülnek a gyerek
jogai, lehet nyílt, őszinte, félelem nélkül mondhatja el
véleményét és bizalommal fordulhat a tanárához,
osztályfőnökéhez a maga gyermeki gondjaival, bánatával,
sérelmeivel, mert tudja, hogy meghallgatják, hogy nem
szolgáltatja ki magát bizalmával. A szakirodalom
leginkább gyerekközpontúnak nevezi az ilyen
szellemiségű iskolát, amelyre ezzel együtt mégsem a
„mindent szabad, mindent lehet” – engedékenység a
jellemző.
-
Álmaim iskolája a fentiek mellett is
szigorú, de
következetesen segítő iskola. Magas
követelményeket állít minden területen. Az átadott
ismeretek minőségében, a tanítás-tanulás
módszereiben. Rendet, fegyelmet tart, mert ennek
hiányában nem lehet eredményes munkát végezni. A
kívánt rend és fegyelem azonban nem valami
elviselhetetlen, kínzó regulázás, nem az utasítások
végtelen folyama, hanem elfogadott szabályozás,
amelynek a hasznát mindenki érzi. A követelmények
megfogalmazása mellett azt is megmutatja, hogyan
lehet ezeket teljesíteni, személy szerint kinek mit
kell tennie. Ebben a személyre szóló segítségben
dominál a biztatás, az önbizalom növelése: meg
tudod csinálni; képes vagy rá, ha hiszel magadban; senki sem kíván tőled lehetetlent; lám milyen szépen
megoldottad ezt a feladatot; ugye érdemes volt vele
ennyit foglalkozni! Ebben az iskolában a folyamatos
értékelés jelenti a legfőbb motivációt, az
értékelés kultúrája, igazságra törekvése teremti
meg azt a légkört, amelyben nyugodtan lehet dolgozni. Az
értékelésnek itt csupán egyik része, eszköze az
osztályozás, ha már nem találtunk helyette jobb
megoldást. A szigorú iskolában megértő, de igazságos
tanárok tanítanak, akiknél nincs kedvenc, nincs
kivétel, ilyen tanárokra emlékeznek vissza régi
iskolájukat emlegetve a hajdani tanítványok.
-
Álmaim iskolájában
nincs helye az erőszaknak,
sem testi, sem lelki formáinak, nem lehet rá indokot
találni még a legszebb célok megvalósítása érdekében
sem. Ebben az iskolában bűn, és ezért illő megtorlást kap
nemcsak a testi bántás, de a gyerek gúnyolása,
megalázása is. Ebben az iskolában nem akarnak
győztesek lenni a tanárok (mert „a legyőzött
gyerekekkel már könnyű boldogulni”), nem akarnak győzni
a tanulók sem (hogy a megfélemlített tanárok már azt
tegyék, amit ők is megengednek), és nem akarnak győztesek
lenni a szülők sem az iskola felett, mint ahogyan az
iskola sem kíván hadban állni a szülőkkel. Ebben az
iskolában nincs joga az erőszaknak a gyerekek között
sem.
-
A gyerekek többsége éppen ettől az erőszaktól
szenved a legtöbbet, a folyosó, az udvar, az utca
jelenti a nagy veszélyforrásokat. Az iskolától való
félelem mögött gyakran áll az erősebb, nagyobb gyerek
fenyegető magatartása, durvasága, sokszor a testi
erőszak alkalmazása. Álmaim iskolájában ismeretlen
a gyűlölködés, a gyűlöletkeltés.
-
*
-
Nincsenek illúzióim még álmodozás közben sem. Tudom, hogy
az iskola nem tündérkert, nem a boldogság szigete. Az
iskola nem adhatja a szülők szeretetét, az otthon
melegét. Ahol feladatot kell teljesíteni, ahol
különböző akaratok és érdekek ütköznek, ott sérelmek
is vannak, konfliktusok keleteznek. Megfelelő
pedagógiai légkörben azonban ezeket az ütközéseket
csökkenteni, a sérelmeket orvosolni, enyhíteni
lehet. Az állandóan jobbra törekvés érzete megóvja a
gyengébbet, kisebbet, a rosszabb körülmények között
élőt, olyan értékrendet teremt, amelyben az elismerést,
a kiemelkedés lehetőségét a teljesítmény, a másokat
becsülő, segítő magatartás kapja. Ebben a légkörben
nem érvényesülhet a stréberség, a törtetés, nem lehet
jó pontokat szerezni hízelgéssel, mások
bemártásával.
-
Az iskola jellegének, működésének
meghatározásában számomra ma is leginkább
elfogadott Comenius megfogalmazása, aki
világhírű könyvében, az Orbis pictusban ezt írja:
„Az oskola olyan műhely, amelyben a gyönge [fiatal]
elmék a jóságos cselekedetre szoktatnak és
elválasztatik [osztatik] klasszisekre [rendekre].” Ma is
ez az iskola dolga. Ugyanígy érvényes az Aristotelestől
származó tanítás, miszerint: „a jó nevelés abban
áll, hogy kicsiny koroktól fogva szokjanak a gyerekek
azon örülni és bánkódni, azt szeretni és gyűlölni, amit
szeretni vagy gyűlölni való”.
-
Ebben az iskolában
Kemény Gábor folyóiratban
is meghirdetett programja szerint Embernevelés
a vállalt feladat, a személyiség formálása, a jellem
alakítása s ezért valóban nevelő-oktatóiskola, a
legtermészetesebb módon és a legszervesebb
egységben. Az iskola pedagógiai programjában arra
vállalkoznak, hogy az oktatás magas színvonala jelentse
mindenekelőtt a nevelés tartalmát, hogy példamutatással,
az oktatás módszereivel, a mindennapos munka
szervezésével, a kapcsolatok módjával teljesítse
feladatát. A gyerekek gyakorlatban tanulják meg, hogy
mit jelentenek az erkölcsi követelmények, a munka, az
együttes normáihoz való igazodás, a családhoz, az
iskolához, a szülőföldhöz való tartozás, hűség és
kötelesség és annyi más örök emberi érték. Az elmúlt
évtizedek kísérleti iskolái általában arra
keresték a választ, hogyan, milyen célok kitűzésével, és
milyen módszerekkel valósítható meg mindez a
gyakorlatban. Ezért is van álmaimnak sok realitása.
-
Álmaim iskolájában a nevelőtestület tagjai
hisznek hivatásukban, elfogadott parancsnak
tekintik a pedagógusetika írott és íratlan törvényeit.
Becsülik egymást, egymás munkáját, tisztelik a
tanítványokat, a szülőket. Ahogyan a jó pap holtig
tanul, úgy küzdenek ők napról napra az elszürkülés
veszélye ellen. Ebben az iskolában lehetnek álmai a
tanárnak is, teret kap új módszerei magvalósításához,
az iskolán belül kísérletezhet, újíthat, s
közreadhatja tapasztalatait, figyelmet, elismerést
kap az, amit mai szakmai nyelven innovációnak emlegetünk.
-
Álmaim iskolájában a
pedagógusok megkapják a
társadalomtól azt az erkölcsi és anyagi megbecsülést,
elismerést, amelyet hivatásuk rangja alapján,
felelősségükhöz mérten megérdemelnek. Ezért nem kell
küzdeniük, idejüket, energiájukat teljes mértékben
fordíthatják az iskolára, a gyerekekre. Tudom, hogy
ebben az álomban a legtöbb az ábránd, a remény, de egyszer
csak el kell jönnie annak az időnek is, amikor a szép
szavak mellett ott van a tényeges megbecsülés is.
-
Az iskola szellemiségének alakulásában nagy
szerepe van az igazgatónak, az igazgató
személyiségének, felkészültségéből, tudásából,
magatartásából fakadó tekintélyének. Ez az igazgató
nem restelli bevallani, hogy a vezetésnek is meg
vannak a maga örömei, hogy nemcsak a tanítás, de a
vezetés is adhat sikerélményt, és ez egyáltalán nem a
hatalom birtoklása miatt. Ô tehet legtöbbet azért, hogy
szövetségeseket szerezzen az iskola számára,
támogatót találjon az iskolafenntartóban.
-
-
*
-
Hol van ez az iskola, ki a fenntartója? A település
jellege nem meghatározó. Lehet helyszín a főváros,
lehet kisebb-nagyobb város, falusi település. Lehet ez
az iskola önkormányzati, lehet egyházi, alapítványi,
lehet magániskola is, lehet gimnázium,
szakközépiskola, szakiskola. Önmagában nem
jellemző, hogy milyen nyelveket tanít, és mennyi szakkört
működtet, bár ezek nagy lehetőséget nyújtanak, ahogyan
árulkodnak a tanítási órán kívüli tevékenységek, az
iskola mindennapos társadalmi kapcsolatai is.
-
Az épület sem mutatja, hogy falai között milyen
iskolát találunk, mert régi, szegényesebb
iskolaépületben is lehet ilyen álmaim iskoláját
működtetni. Csak legyen elég világos! Legyen benne
kellő tágasság, tér a mozgáshoz! Ragyogjon a
tisztaságtól! Legyen barátságos, legyenek egészséges
bútorai, felszerelése, s a meglevő eszközök
működjenek is, amikor szükség van rájuk.
-
Azt azért szeretném és kívánom, hogy a legnehezebb
munkakörülmények között működő falusi iskolák
legyenek ilyen iskolák. Hogy a nagy társadalmi
megmozdulásokkal, lakossági hozzájárulással felépített
iskolák ne néptelenedjenek el. Az oktatáspolitika
folyamatos törekvése volt hazánkban, hogy a falusi
iskolák kapják meg a szükséges támogatást, hogy ezek az
iskolák kitörjenek mostoha sorsukból, hogy
váljanak megbecsült, vonzó iskolákká, akkor is, ha ez
sokba kerül a társadalomnak. Ezt az értéket nem lehet
anyagi eszközökkel kifejezni. Lehet ilyen iskolát
találni vagy legalább is ebbe az irányba haladókat az
ország minden táján. Magam az abaújiakat, a nekem oly
otthonos, kedves kisiskolákat ismerem leginkább.
-
S ha végül mégis egy jelzővel kellene megjelölnöm
ennek az álomiskolának a fő jellemzőjét, akkor az
iskolai ünnepségeken olyan gyakran szavalt Ady versből
kölcsönözve az élet iskolájának nevezném.
-
Álmaim egyébként nem valami új felfedezésből
táplálkoznak. A pedagógia, a mindig megújuló
humanista pedagógia régi szép álmai ezek, amelyek
valahogy minden korban újbóli elfogadásra és
megvalósulásra várnak.
-
-
-
(Köznevelés, 1998. 31. sz. 16-17. lap)
|