Petró András

 Petró András

  Elment egy tanár
 
 

Nyitólap

Fügödi emlékkönyv

Emlékezések

Szülőknek

Fényképalbum

Webajánló

Unokaweb

Excanto

 

Május 25-én meghalt Soproni Jenő, a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium igazgatóhelyettese. 72 éves volt, amikor munkahelyén asztala mellett lehanyatlott – kollegája, egykori tanítványa segítő, ölelő karjaiban érte a halál. A gyászjelentés arról szól, hogy siratja őt a család, a feleség, gyerekei, unokái. Gyászolja az iskola, abban kollegái, a tanulók, ismerősei, barátai.
 
   Az egykori vári evangélikus iskolában kezdte pedagógus pályáját, majd más utód általános iskolákban tanított, 1970-től a Petőfi Sándor Gimnázium tanára. Ahogyan akkor olyan sokan tettük, tanítás közben szerezte meg a szükséges tanári képesítéseket. Több mint ötven évet töltött a pályán, mindig gyakorló pedagógusként, mindig ebben a kerületben. Kedves tárgya volt a fizika, ezt olyan fokon tudta, hogy az iskolatelevízió hőskorában Öveges tanár úr mellett is segédkezett. Legnagyobb beosztása az igazgatóhelyettesség. Az iskolaszervezés mestere. Nagy ambícióval tanított a Petőfi levelező tagozatán, mondhatni, hogy a felnőttoktatás specialistája, itteni tanítványai hosszú idő után is visszajártak hozzá. 1986-ban mert eljött az ideje nyugdíjba ment. Azután tanított tovább, óraadóként. Kiderült, hogy az iskolának továbbra is szüksége van Soproni Jenőre, ahogyan ő is nehezen lenne meg az iskola nélkül. Különös módon ebben a minőségében, a pálya utolsó szakaszánban lett újra igazgatóhelyettes, ezúttal már gimnáziumi. 1988-ban megkapta a budavári önkormányzat alapította Virág Benedek-díjat. Most az I. kerületi önkormányzat és a Petőfi Sándor Gimnázium saját halottjának tekinti.
 
   Soproni Jenőt gyászolják, siratják a hajdani kibocsátó iskola, a miskolci Dajka Gábor utcai Evangélikus Tanítóképző és Líceumban volt, még élő iskolatársai, diákbarátai is. E sorok írója közülük való. Egy osztályba jártunk az 1941-42. tanévtől kezdődően az 1945-46-os tanévig. Ez az utolsó tanév különösen megpróbáló, hiszen sokáig otthonunk sem volt, lévén az iskola katonai kórház. Az osztálylétszám 54, de többen hiányoztak az egykori elsősök közül és többen kötöttek ki nálunk a felsőbb évfolyamokból. Úgy gyarapodtunk, ahogyan a hadifogságból megjöttek a fiúk, s így növekedett a hazatérő tanárokkal a nevelőtestület is. Oklevelet nyert 52 jelölt. Közöttük kitűnő eredménnyel Soproni Jenő. Egyébként kezdettől ő volt az osztály kitűnősége, mindig vastagbetűkkel írva az iskola évkönyvében. Olyan eminens volt, akit szerettünk, tiszteltünk, mert el kellett ismerni, hogy nemcsak szorgalmas, de tehetséges is, és jó cimbora. Már akkor, prepa korában magán viselte a pedagógus személyiség markáns jeleit. Nyugodt és kiegyensúlyozott, derűs, bizalomgerjesztő, segítőkész, minden iránt érdeklődő. A gyerekek már a gyakorlóban úgy tekintettek rá, mint igazi tanítóra. A magatartása, a mozgása is olyan tanáros, méltóságteljes, pedáns az öltözködésben, precíz minden feladat elvégzésében, amolyan összekötő kapocs az osztály és a tanárok között. Kiváló orgonista, jól hegedült, gyakori helyettesítő volt a templomban is, a gyakorlóban is. Két évvel ezelőtt, az 50. évforduló találkozóján igencsak megfogyatkozott létszámban együtt vettük át az aranydiplomát, a hajdani képző emlékét őrző emléktábla koszorúzásán ő mondott köszönetet a nevelő iskolának. Most, amikor emlékezem rá, amikor visszaidézem a diákéveket, bizonyossá lesz bennem, hogy közülünk ő futotta be a legtöretlenebb, legszebb pedagógus pályát. Nem hagyta magát elcsábítani, hűséges maradt, a hajdani iskola útravalója szerint élt az iskoláiban. Soproni Jenővel a háború után induló tanító- tanárnemzedék kiemelkedő, reprezentáns személyisége távozott az élők sorából. Sírjánál valahonnan messziről orgonaszót véltem hallani.           
                                                           
(Köznevelés 1998. évi 24-25. szám.)
 
     

 

Statisztika