-
|








|
-
-
-
-
Május 25-én meghalt Soproni Jenő, a budapesti Petőfi Sándor
Gimnázium igazgatóhelyettese. 72 éves volt, amikor munkahelyén
asztala mellett lehanyatlott – kollegája, egykori tanítványa segítő,
ölelő karjaiban érte a halál. A gyászjelentés arról szól, hogy
siratja őt a család, a feleség, gyerekei, unokái. Gyászolja az
iskola, abban kollegái, a tanulók, ismerősei, barátai.
-
-
Az egykori vári evangélikus iskolában kezdte pedagógus pályáját,
majd más utód általános iskolákban tanított, 1970-től a Petőfi
Sándor Gimnázium tanára. Ahogyan akkor olyan sokan tettük, tanítás
közben szerezte meg a szükséges tanári képesítéseket. Több mint
ötven évet töltött a pályán, mindig gyakorló pedagógusként, mindig
ebben a kerületben. Kedves tárgya volt a fizika, ezt olyan fokon
tudta, hogy az iskolatelevízió hőskorában Öveges tanár úr mellett is
segédkezett. Legnagyobb beosztása az igazgatóhelyettesség. Az
iskolaszervezés mestere. Nagy ambícióval tanított a Petőfi levelező
tagozatán, mondhatni, hogy a felnőttoktatás specialistája, itteni
tanítványai hosszú idő után is visszajártak hozzá. 1986-ban mert
eljött az ideje nyugdíjba ment. Azután tanított tovább, óraadóként.
Kiderült, hogy az iskolának továbbra is szüksége van Soproni Jenőre,
ahogyan ő is nehezen lenne meg az iskola nélkül. Különös módon ebben
a minőségében, a pálya utolsó szakaszánban lett újra
igazgatóhelyettes, ezúttal már gimnáziumi. 1988-ban megkapta a
budavári önkormányzat alapította Virág Benedek-díjat. Most az I.
kerületi önkormányzat és a Petőfi Sándor Gimnázium saját halottjának
tekinti.
-
-
Soproni Jenőt gyászolják, siratják a hajdani kibocsátó iskola, a
miskolci Dajka Gábor utcai Evangélikus Tanítóképző és Líceumban
volt, még élő iskolatársai, diákbarátai is. E sorok írója közülük
való. Egy osztályba jártunk az 1941-42. tanévtől kezdődően az
1945-46-os tanévig. Ez az utolsó tanév különösen megpróbáló, hiszen
sokáig otthonunk sem volt, lévén az iskola katonai kórház. Az
osztálylétszám 54, de többen hiányoztak az egykori elsősök közül és
többen kötöttek ki nálunk a felsőbb évfolyamokból. Úgy gyarapodtunk,
ahogyan a hadifogságból megjöttek a fiúk, s így növekedett a
hazatérő tanárokkal a nevelőtestület is. Oklevelet nyert 52 jelölt.
Közöttük kitűnő eredménnyel Soproni Jenő. Egyébként kezdettől ő volt
az osztály kitűnősége, mindig vastagbetűkkel írva az iskola
évkönyvében. Olyan eminens volt, akit szerettünk, tiszteltünk, mert
el kellett ismerni, hogy nemcsak szorgalmas, de tehetséges is, és jó
cimbora. Már akkor, prepa korában magán viselte a pedagógus
személyiség markáns jeleit. Nyugodt és kiegyensúlyozott, derűs,
bizalomgerjesztő, segítőkész, minden iránt érdeklődő. A gyerekek már
a gyakorlóban úgy tekintettek rá, mint igazi tanítóra. A
magatartása, a mozgása is olyan tanáros, méltóságteljes, pedáns az
öltözködésben, precíz minden feladat elvégzésében, amolyan összekötő
kapocs az osztály és a tanárok között. Kiváló orgonista, jól
hegedült, gyakori helyettesítő volt a templomban is, a gyakorlóban
is. Két évvel ezelőtt, az 50. évforduló találkozóján igencsak
megfogyatkozott létszámban együtt vettük át az aranydiplomát, a
hajdani képző emlékét őrző emléktábla koszorúzásán ő mondott
köszönetet a nevelő iskolának. Most, amikor emlékezem rá, amikor
visszaidézem a diákéveket, bizonyossá lesz bennem, hogy közülünk ő
futotta be a legtöretlenebb, legszebb pedagógus pályát. Nem hagyta
magát elcsábítani, hűséges maradt, a hajdani iskola útravalója
szerint élt az iskoláiban. Soproni Jenővel a háború után induló
tanító- tanárnemzedék kiemelkedő, reprezentáns személyisége távozott
az élők sorából. Sírjánál valahonnan messziről orgonaszót véltem
hallani.
-
-
(Köznevelés 1998. évi 24-25. szám.)
-
|