-
|








|
-
-
Szobrot, emlékoszlopot azért állítunk, hogy kifejezzük maradandó
értékű, különleges elismerésünket, tiszteletünket annak a
kiemelkedő személynek, közéleti embernek, (leginkább
politikusnak, tudósnak írónak, színésznek), akinek az emlékét
meg kívánjuk őrizni az utókor számára is. Ezek az emlékeztetők
személyes érdemeket méltatnak, de ezen túl van általánosabb
mondanivalójuk is. Encs városa, saját történelmét is írva, a
város egyik legszebb helyén állít emlékoszlopot azoknak, akik
kitűntek munkásságukkal, maradandót alkottak hírt, nevet
szereztek Abaújnak. Három oszlop állt eddig ebben az
emlékligetben. Csoma Józsefé Devecserből, Thóbiás Gyuláé
Fügödről, Szigethy Ferencé Baktakékről. Csoma József és Thóbiás
Gyula országos hírű tudományos munkásságával írta be nevét a
helyi történelembe. Szigethy Ferenc papköltő, a hozzánk szóló,
saját érzéseinket kifejező vereseivel lett a miénk.
-
Általános üzenetként a két tudós teljesítménye arra is
emlékeztet, hogy a tudomány mindannyiunk javát szolgálja,
tiszteljük ezért művelőjét: a tudóst! Az elődök sorában
halhatatlan nevek sorakoznak A Kazinczy évre tekintettel így a
250 évvel ezelőtt született Kazinczy Ferenc, aki nemcsak a
magyar nyelv megújításában, az irodalomszervezésben, de éppen az
Abújhoz, Kassához kötődő oktatáspolitikai, pedagógiai
munkásságával lett a mi nagy büszkeségünk, szellemi eligazítónk
Szigethy Ferenc is nagy elődök nyomába lépett. Ilosvai Selymes
Péter, Tompa Mihály, Dajka Gábor énekeltek e kisebb hazában..
Emlékoszlopa azt is mondja, hogy szeressük a verseket, éljünk a
költészet adta szépségekkel! A három emlékoszlop együtt pedig
azt is kifejezi, hogy a várossá válásának 25. évfordulójára
emlékező Encs változatlanul nem akar magába zárkózni, csak saját
értékeire vigyázni, az abaúji tájban kívánja városi integráló és
ugyanakkor kisugárzó kulturális szerepét betölteni.
-
Augusztus 31-én, az iskolai tanévnyitás napján új emlékoszlopot
avatott a város. Ezúttal Görgényi Artúrnak, a közpedagógusnak, a
népművelőnek, a sportszervezőnek, az encsi polgárnak. Görgényi
Artúr nem szerzett országos hírnevet, nem írtak róla méltató
cikkeket, nem jelent meg róla könyv, és ő maga sem kereste a
nagyobb nyilvánosságot. Mégis érdemes arra, hogy ebbe a sorba
kerüljön. Görgényi Artúr nemcsak az encsi, de az abaúji
pedagógus társadalomnak is kiemelkedő, jeles alakja, aki
mindennapos gyakorlati munkásságával, magától értetődő,
természetes közéleti tevékenységével érdemelte meg a nagy
nyilvánossághoz szóló tiszteletadást. Abaújban született, 41
éves munkásságából 34 Abaújhoz, 29 Encshez kötődik. Benne látjuk
leginkább megtestesülve az adott korszak abaúji tanító
modelljét, azt a történelmi folyamatot, amelyben a népiskolából
általános iskola lett, a néptanítóból szaktanár. A szakmához, a
pedagógus társadalomhoz való tartozását nemcsak hangoztatta, de
szakszervezeti tisztségeit, megbízásait kollegiális
felelősséggel, színvonalasan látta el, mindig a pedagógusok, a
kollégák érdekében.
-
Görgényi emléktáblája egyéni teljesítménye, személyes érdemei
mellett arra is figyelmezteti az emlékezőt, hogy: tiszteld a
pedagógust, emlékezz tanítódra, nevelődre! Némi pátosszal azt is
mondhatnók, hogy a pedagógushivatás emlékoszlopa Görgényié, a
pedagógusetika parancsaival üzeni az utódoknak, a régi és az új
kollégáknak: hogy légy jó pedagógus, szeresd a rád bízott
gyerekeket, tiszteld tanítványaid szüleit, tiszteld kollégáid,
és tiszteld szakmádat, saját munkádat. Mert pedagógusnak lenni
nagyon nehéz dolog. Az örömök, a sikerek mellett sok kudarccal
is jár, egyre szűkösebb a hála, az elismerés kifejezése,
tanárverésekről szólnak gyakori hírek, de ha egyszer erre adtad
az életed, ha elkötelezted magad, akkor legyen számodra ez a
feladat minden körülmények között szent hivatás.
-
Görgényi Artúr egész életével példát mutatott, emberségével,
munkásságával bizonyított. az iskolában, az iskolán kívüli
nevelésben. Példás volt családi élete. Ideális tanítóházaspár
Erzsikével, akivel Mérán tanítottak együtt, és ott kötötték
össze életüket. Jó munkamegosztással, egymást megértve, segítve
dolgoztak egész aktív működésük idején. Az emléktábla hirdeti
Erzsike érdemeit is.
-
Artúr, nekünk a régi barátoknak, kollégáknak csak Túri,
személyisége megértéséhez a kulcsot az 1966-ban írott
önéletrajzának két bevezető mondata adja. „Apám tanító volt,
édesanyám tanító lánya. Heten voltunk testvérek”. Bizonyított a
történelem nagy viharában, az 1956-os forradalomban is.
Részvétele felelős, fontos szerep, a Járási Munkástanács
elnöke. A közbizalom, az egységesen megnyilvánuló tisztelet
állította erre a helyre, közakarattal választották meg,
mondhatni úgyis, „a nép nevében.” Görgényi megfelelt a
bizalomnak, a forradalom céljaiért munkálkodott, de megmaradt
ebben a tisztében is a humánum emberének, pedagógus hivatásához
méltóan tette a dolgát, vigyázott a rendre, a törvényességre. Az
új hatalom. persze nem így értékelt. Megfosztották hivatásától,
elítélték, börtönbe zárták Élete nagy megpróbáltatása volt ez,
és emberségét, hitét mutatja, hogy talpra tudott állni, amikor
erre lehetőséget kapott visszatért az iskolába, a sportpályára,
dolgozott, és töretlen hittel tanított a legnehezebb
körülményeket is vállalva. Azzal vigasztalta sajátos iróniájával
magát, hogy: mi volt ez az ő fogsága Kazinczyéhoz képest, őt
halálra is ítélték, és a királyi kegyelem utáni várfogságban
való raboskodása is hetedfél esztendeig tartott. És persze
börtönbe zárták Kossuth Lajost is.
-
2001-ben, hosszú betegség után távozott az élők sorából. Akkor
írta meg az Encsi Hírekben életútját Petrasevits Dénes esperes
úr, külön is méltatva a görög katolikus vallású Görgényi
nyugdíjazása után végzett egyházi, kántori érdemeit. Így válik
teljessé emberi portréja.
-
Görgényi Artúrral elment egy nagy pedagógus nemzedék, a hajdani
néptanítók, a néptanítókból lett általános iskolai tanárok
nemzedéke. Ők még Gárdonyit követve lámpások kívántak lenni és
tették, amit tehettek. Gyakran kényszerültek a pályától idegen,
méltatlan feladatok elvégzésére, s ez csorbította hitelüket,
rontotta közérzetüket, nehezebbé teszi érdemi értékelésüket.
Erősen ritkul az utánuk jövő nemzedék, a mi nemzedékünk kicsiny
serege is. Minden hitünk, bizalmunk, tiszteletünk az utódokat, a
mai pedagógusokat illeti, mert változatlanul érvényes igazság,
hogy tőlük függ a jövő alakulása, hiszen intézményesen ők
nevelik gyerekeinket, unokáinkat. Sok kedvezőtlen jel ellenére
is hisszük, hogy a társadalom az őt megillető helyre teszi az
iskola, a pedagógus elismerését, megbecsülését. Ez az
emlékoszlop állítás erről szól. Jó volna, ha a mai ünnepi
buzgalom megmaradna, és e liget megbecsült, igazi áhítatot,
tiszteletet keltő hely maradna városlakók és idelátogató
vendégek számára egyaránt.
-
Budapest, 2009. augusztus 21. (Encsi Hírek)
|