Petró András

Petró András

 Isten veled, Jánoska!

 

Nyitólap

Fügödi emlékkönyv

Emlékezések

Szülőknek

Fényképalbum

Webajánló

Unokaweb

Excanto

 

Könnyeimmel küzdve köszöntelek gyászba öltözött szülőfalum ezen a szomorú napon. Templomunk harangjai temetésre hívnak. Összetört szívvel, megsebzett lélekkel siratjuk Balogh Jánost, a kiváló zenetanárt, a Magyar Operaház zenekari hegedűművészét. Siratjuk Fügöd büszkeségét, hűséges gyermekét, aki nekünk felnőtten is, nevezetes emberként is a mi Jánoskánk maradt. Rám vár a teljesíthetetlen feladat, emlékezni, emlékeztetni egy sokszínű, változatos életútra, az Értől az Óceánig, a falusi kis parasztháztól a fényesen csillogó Operaházig. Nagy próbatétel ez így öregen, rozzantan, erőtlen hangommal, de bízom a gyászoló gyülekezet együtt érző, segítő figyelmében, türelmében.

     Jánoska most véglegesen hazatért. A Bársonyos melletti régen lezárt öreg temetőben lesz nyughelye. Szent hely ez nekünk. Ott pihennek nagyanyáink, nagyapáink, nagynénéink, és nagybátyáink, sok régi rokon, ismerős, de ifjan meghalt barát is. Most kivételesen azért nyitja meg kapuját, hogy befogadja Jánoskát, aki az itt nyugvó, fiatalon meghalt édesanyjához költözik.

     Balogh Imréné, Mikola Ilonka síremléke görög tragédiákra emlékeztető történet. Rávésték a férj nevét is, de ő valahol a Don kanyarban porlad. Jánoska boldog fiatal családban született 1940 októberében. Egymást szerető házaspár, szép álmokkal és reményekkel, az oltalmazó nagymama védelmében. De háború van akkor a nagyvilágban, az ifjú édesapát, sok más falubéli társával együtt, a frontra vitték. A lövészárokban, felesége leveleiből olvasta, hogy Jánoska már jár, már beszél, meg tudja mondani a nevét, s azt is, hogy hol született. Balogh Imre tizedes 1943 februárjában tűnt el. Neve első helyen áll itt a templom előtti frissen koszorúzott emlékoszlopon.

     Az itthon maradt fiatal feleség beteg lett, állapota egyre súlyosabbra fordult, 1946 tavaszán meghalt. Édesanyám szerint nem a tüdőbetegség, a bánat ölte meg. Ennyi jutott anyából, apából Jánoskának, akinek minden anyák napja a bánat, a boldogtalanság napja lett.

     A temető másik sarkában nyugszik Balogh néni, a kedves Nagymama, aki Ilonka halála után egyedül maradt unokájával az elárvult, szomorú házban. Sokat betegeskedett, de erős volt a munkában és a hitben is. Amikor a szikszói kórházban a műtőbe tolták, fennszóval énekelte: Az Úr énnékem őriző pásztorom. Kitódultak a kórtermek betegei mind és lehajtott fejjel hallgatták.

     Ez a betegeskedő, csodatevő Nagymama ősi paraszti bölcsességgel, szeretettel, szigorral nevelte unokáját. Jánoskáról korán kiderült, hogy zenei őstehetség, amikor először vett a kezébe hegedűt, segítség nélkül tudott rajta dallamokat pengetni. Első sikereit a Kristóf András bácsi vezette parasztzenekarban aratta. Kurucz András, kedves tanítója, értő támogatója indította el zenei tanulmányait.

   Jánoska gondolkodásában, szellemi fejlődésében nagybátyja, Dr. Mikola Bálint, falunk nevezetes szülötte jelentette a példaképet, az útmutatót. Éva néni pedig, – Bálint felesége – biztatója, bátorítója volt, özvegységre jutva is megmaradt szerető rokonnak. Nevelő közössége volt az egész Mikola család, a szemben lakó András bácsi, és az ősi házban élő János bácsi családja. Nagyon szerette Petro Pali bátyót, az egész szomszédság bölcs öregeit, vidám ifjait. Különleges varázs fűzte a Pesten élő Balogh István családjához, mert István bácsi is árva gyerek volt, a Nagymama nevelte, az ifjú Istvánnal szinte testvéri lett a kapcsolatuk, Szilvi lányuk pedig a keresztapját siratja most.

    Középiskolai tanulmányait Miskolcon, a Bartók Béla zenei iskolában és gimnáziumban végezte, felsőbb fokú zenei képesítését a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola miskolci tagozatán szerezte. Sok hátránnyal kellett küzdenie ebben az ismeretlen, félelmetes világban. Tanárai közül életre szóló hatással volt rá Kabdebó Lóránt, tőle kapta az irodalom, a költészet értő szeretetét.

     Tok Miklóst, a Földes Gimnázium legendás igazgatóját maga választotta tiszteletbeli tanárának, idősebb barátjának. Miskolcon ismerte meg Latinovits Zoltánt, a színészkirályt, akivel más miskolci színészek társaságában járták a vidéket, terjesztették a kultúrát.

    Jánoskáról lehetne mintázni a leghűségesebb tanítvány szobrát.

      Balogh János még csak 28 éves, de már a Magyar Állami Operaház zenekarának hegedűművésze, e világhírű csoda-palotában volt a munkahelye csaknem másfél évtizeden át. A Filharmónia Zenekarával járta a világot. Borzongató büszkeséggel figyeltem őt: íme Fügöd szülötte, az én kis tanítványom milyen magasra jutott, Ferencsik Jánossal, Kóródi Andrással, a két világhírű karmesterrel dolgozik együtt, Kovács Dénes, a hegedű nagymestere a zenei példaképe, atyai jó barátja, sok emléket őrzött róla.

     Csak ámultam azon a mesebeli csodán, hogy ausztriai tanárkodása során vorarlbergi zenekar első hegedűseként gyakori vendég volt a lichtensteini herceg házi hangversenyein.

     Bárhol járt is a világban jött haza, amint csak tehette. Jönnie is kellett, mert fordult az idő, már a Nagymamának volt szüksége rá, ő lett a támasz, a segítő. Nagymama halála után Margitka néni, a keresztmama vette át szerepét, Ő, és Valika lánya jelentik az itteni otthont, de számon tartotta az egész népes Balogh rokonságot, Margitka családját Izsófalván, Irénkét és családját Gibárton, otthonos volt az ifjabb nemzedék, János és Laci családjában is.

    Kedves Mária! Drága Marika! Tisztem volna ma a legnagyobb gyászt, az elmondhatatlan veszteséget szenvedő család vigasztalása, a feleség bánatának enyhítése, de én is vigasztalan vagyok. Együttérzésem, ölelésem, szívfájdalmam tudom csak nyújtani, mert Jánoskát úgy szerettem, mint az édes gyerekeimet.

      Kegyetlenül nehéz lesz János nélkül. Magukat a szerelem, a szeretet mellett összekötötte a zene, a zenetanítás szép hivatása is, sikeres tanítványokat indítottak pályájukra. Vigasza lehet, hogy itt van Imre, a kedves és jó fiú, aki maga is nehezen érti még, hogyan lehet apa nélkül élni, de ő erős férfiember, jó támasz, és szerencsére megértő jó társra talált, Kata mellette áll, segít, és itt van a legnagyobb csoda, a drága ajándék, a kicsi Lilla. Rajongva beszélt róla a boldog nagyapa. Élnie kell értük.

    Jánoska, mindannyiunk Jánoskája, megállt a szíved, elhallgatott a hegedűd, nem árad belőle örömöd, bánatod. Lelki szemeimmel látom, ahogyan útra kelsz, magadhoz öleled a drága hangszert, tarisznyádba teszed a kedvenc Ady kötetet, és szomorú szemmel, bocsánatkérő mosollyal elindulsz ismeretlen tájakra, a csillagok közötti égi operák, zeneiskolák világába.

     Hajdani elsős Jánoskám, aki olyan görcsösen szorítottad iskolából jövet a kezem, most én köszönöm neked ragaszkodásod, szereteted. Segítettél öregségemben, bánatomban, a Fügödi emlékkönyv készítésében. Rád emlékezve fájdalmas dallamokat penget gitárja húrjain Andris unokám is, akinek zenei mentora voltál.

     Elköszön tőled most szülőfalud, kicsiny, de meghitt templomunk, megújult iskolád, elköszön a Papirét és a Várdomb, a kertek alatt kanyargó Bársonyos. Köszönnek a régi házak, a kertek fái és virágai. És elköszön a tágabb szülőföld, a Hernádon túli Abaúj és Zemplén, a távoli kék hegyek büszke ormai, Regéc és Váralja történelmet idéző romjai, itt szemben a gibárti, büdi, perei szelíd dombvonulat, faluival, tornyaival Ez a táj híven vigyázza álmaid a hazai földben.

     Búcsúznak a falu lakói, a jó rokonok, barátok, sokan vannak, nincs lehetőség itt sorolni őket. Énekszóval, imával búcsúzik ez a népes gyászoló gyülekezet, fügödiek és sok-sok vendég. Búcsúznak hajdani tanáruktól a régi jó tanítványok, a volt fügödi iskolatársak, igazolt hiányzó leszel a legközelebbi osztálytalálkozón.

     Isten veled, Jánoska! Nem felejtünk, amíg élünk. Elmeséljük fiainknak, unokáinknak: volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer itt, Fügödön egy árva kisfiú, Jánoskának hívták. Ő volt mindenki Jánoskája, a világot járt hegedűművész, Fügöd fényes csillaga. Legendává válik élete. 

     Saját szavaimmal el nem mondható érzés járja át egész lényemet, a költőt hívom segítségül.

A semmi ágán ül szívem,
Kis teste hangtalan vacog,
Köréje gyűlnek szelíden
S nézik, nézik a csillagok.
 
Isten veled, Balogh János!
Isten veled, Jánoska! 
Nyugodj békében!
 
(Búcsúbeszéd, 2009. október harmadikán, a fügödi templomban.)
 
     

 

Statisztika