Petró András

Eszményképe Gárdonyi Géza

 

 

Bakonyi Béla Abaújszántóról az egyik élő modell, példakép az abaúji tanítókról. Igaz, hogy nem egy tanerős kis iskolában tanított, hogy képesítését tekintve is tanár úrnak minősült és csizmájának sarka nem csak a szántói híres utcán verte a nótát. Ő ténylegesen hatással volt egész Abaúj ének-zene kultúrájára, túl az iskolák falain, de túl még Abaúj határain is. Bakonyi Béla már-már legenda, amikor nyolcvanadik születésnapját ünnepli, akkor a Budapesten működő Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Baráti kör is meghívja, hogy kifejezhesse jókívánságait, büszkeségét. Bakonyi Béla könyvekben megírt hagyatékot hagyományozott ránk és családjára. Ezeket a könyveket gondolatban írta meg a háborúban, a fogságban, a kegyetlen internálótábor tetves, poloskás ágyain, sok-sok éjszakán ezekre gondolva. “ A szántói széles utca” népdalkiadvány 1982-ben jelent meg. Az Abaújszántói Csizmadia Ipartársulat 200 éves múltja – helytörténeti írás, 1984-ben lett közkinccsé. Jászai Pál történetíró életútja és munkái Szántó híres szülöttét, kiemelkedő munkásságát mutatja be. Háromnegyedév a zene szolgálatában az 1996. év termése, áttekintése, összefoglalás egy gazdag, színes, sokrétű pedagógus munkásságának. Könyvei mellett 250 publikációja jelent meg a megyei és helyi lapokban.

   Bakonyi Béla eszményképe Gárdonyi Géza, a néptanító, az író, aki olyan természetesen és annyi szeretettel tudott írni a gyerekekről, a tanítóról, a lámpásról. Bakonyi Bélának nyolc évtizedes tapasztalatai alapján igazán van mondanivalója az abaúji tanítóról és ez a mondanivaló hiteles, igaz pályaképet mutat be.

   Bakonyi Béla Szikszón született 1914-ben. Abaújszántón, ahogyan ő mondja, a zempléni határszél 1912-ben épült iskolájában szolgálta az ének-zene oktatást 42 éven át. 15 éven keresztül volt ének szakfelügyelő, járási népművelési felügyelő, a népdalkörök Borsod-Abaúj-Zemplén megyei referense. Megélte hazai történelmünk minden keservét, kálváriáját. Négyéves gyerek volt, de emlékezetében megmaradt az a tüzérségi párbaj, amelyet a vörös hadsereg és a cseh hadsereg tüzérei vívtak lövegeikkel a Sátorhegy és Sulyom között a község felett. Gyerekként éri meg Trianont, de gyerekként is érzi következményeit. Azt vallja, Klebersberg Kunó iskolapolitikája volt a helyes válasz, a tettekben megnyilvánuló válasz, hiszen a Klebersberg által épített iskolákban taníthattak, nevelhettek a magyar néptanítók.

   1933-tól tanított az Abaújszántói Szent Imre polgári iskolában, 1936-tól az állami elemi iskolában. Ezután élte át a Felvidék egy részének visszacsatolását, de erről azt tartja, hogy „mézes madzag volt”, „előleg a Donnál elpusztult százezer katonáért”. Bakonyi Béla azok közé tartozott, akik megjárták a Doni-hadjáratot, végigélte minden szenvedését, iszonyatos poklát. Ő aztán igazán érti Nemeskürthy Istvánt, a Rekviemet egy hadseregért, hiszen a csodával határos, hogy ő megmenekült. Csontig lesoványodva ért haza családjához, bizony alig ismertek rá.

   Mindössze négy hétig tartott a boldogság otthon, az iskolában. Ekkor újra behívták katonának, most nyugatra visz kényszerű útja. Szlovákia, Morvaország, Németország, egy megyényi területen fekvő lágerben kívánták felkészíteni csapattestét a bevetésre. Amerikai fogságba esett, francia parancsnokság alatt álló fogolytáborba került. Innen 1945 októberében jött haza.

   A boldog hazatérés még nem jelent nyugodt beilleszkedést, az iskolához való visszatérést. Bakonyi Béla élete újabb regénybe illő fordulatot vesz. Két napot tölthetett mindössze otthon édesanyjának örülve. Két nap múlva két rendőrnyomozó kereste letartóztatási paranccsal. Mint nyugatról hazatért tisztet bekísérték a szikszói internálótáborba. A sors külön fintorának tekintette, hogy két volt tanítványa két újdonsült endőr kísérte be gyalogmenetbe az encsi állomásra, onnan Szikszóra.

   Hogy mit lehet legnehezebben elfelejteni? A méltatlan emberi magatartást. Történt ez időben, hogy egy szép verőfényes tavaszi napon egy géppisztolyos orosz katona kísérte az orosz parancsnokságra fát vágni. Amint haladt e díszkísérettel a járdán: ki jön vele szemben? Nem más, mint a szántói iskola igazgatója. Szól a kísérőnek, hogy „brát,  barát”. Erre mondja ő, hogy „mozsna”, szabad vele beszélgetni. A nagyon remélt beszélgetés mégsem sikerült, az igazgató, miután felismerte volt kollegáját, hogy elkerülje a találkozást beugrott egy kapu alá. Most is érzi, hogy a könny végigcsorog az arcán.

 Szikszóról még Ózdra szállították, ahol 10 mázsás csilléket kellett tologatnia. Ezt már nem lehetett kibírni, idegösszeroppanást kapott. Az ózdi kórházba került, ahol emberséges bánásmód várta, ahol meggyógyították.

   Felépülése után kitűzték a népbírósági tárgyalást. A beidézett tanúk egyhangúlag „dicshimnuszokat” zengtek Bakonyi Béláról, a bíróság pedig kimondta, hogy a rendőrség túlkapása miatt alaptalan vádakkal történt az internálása. Szabad lett hát újra, hazatérhetett, hogy végre folytathassa iskolai munkáját, taníthasson.

A tantestület is, a gyerekek is örömmel, szívesen fogadták. Ismét ott lehetett az énekesei között, a régen áhított „zene légkörében”. Minden osztályban felújította a szolmizációs módszert, megszervezte a 60 tagú gyermekénekkart. Bárdos feldolgozásaival kezdte, azután az akkori előírások szerint folytatta a mozgalmi dalokkal, a baráti népek dalaival.

   1949 jelentette a nagy eseményt. A megye tanfelügyelője énnekkari hangversenyt szervezett a megye iskolái részére. A versenyprogram nagy lehetőséget jelentett Bakonyi és kórusa számára. A fellépés kiemelkedő sikert hozott, a legjobb műsornak bizonyult.

   A siker hatására Bakonyi Bélát kinevezték megyei ének szakfelügyelőnek. Ez félfüggetlenített állás volt, s amolyan énekprófétaság, mert neki a felügyelet missziót jelentett a Kodály-módszer ismertetésében. Felügyeleti látogatásai inkább bemutató tanítások voltak. Ezzel együtt végzi tanulmányait Egerben az ének-zene tanári szak megszerzéséért, és tanáraival összefogva rendezi a nagyszerű hangversenyeket, a módszeres továbbképzést.

   Az akkori viszonyokra jellemzően van egy emléke, amit ma is teljes értetlenséggel mesél, mint kuriózumot.

   Történt pedig, hogy iskolába menet a híres szántói utcán összetalálkozott a megye fő pártemberével. Béla nap lévén a nagy ember barátságosan köszöntötte őt névnapja alkalmából. Bakonyi Béla tudta az illemet névnapi köszöntőjét meghívta a lakására, a tanítás utáni időre, amikor már szabad lesz. A vendég a jelzett időben meg is érkezett. A szokásos kínálás, evés-ivás, beszélgetés közben már feltűnt a vendéglátónak, hogy vendége gyakran tekintget az üvegajtón keresztül a hálószobába, pedig ott senki sem tartózkodott. Közben értékelte a házigazda felügyeleti munkáját, dicsérte eredményeit, majd szívélyesen elköszönt és távozott.

   A következő nap a meglepetések napja. Telefonértesítés Miskolcról, hogy azonnal jelenjen meg a megyei művelődési osztály vezetőjénél. Úgy látszik, hogy valami sürgős feladatról van szó gondolta, motorra pattant és indult is azonnal. Az osztályvezető legnagyobb meghökkenésére szemrehányással kezdte: nem azért nevezte ki felügyelőnek, hogy a lakásából kápolnát csináljon, a kollegáknak ilyen példát mutasson.

   Azonnal eszébe jutott az előző nap, a névnapi köszöntés. A vendég ezek szerint a hálószobában, a két ágy között felfüggesztett keresztet vizsgálta, s erről a „szörnyűségről” azonnal tájékoztatta az illetékes felettest. A minisztérium is tudomást szerzett az eseményről, a megyei figyelmeztetést “balos elhajlásnak” minősítette, arra kérték Bakonyi Bélát, hogy végezze csak tovább is nyugodtan a dolgát. A helyiek azonban nem így gondolták; Bakonyi Bélának elege lett az egészből és lemondott a felügyelői megbízásról.

   Életének nagy teljesítményeként tartja számon, hogy 50 évig volt kórusvezető. Ez idő alatt 15 énekkart vezetett: három felnőtt kórust Abaújszántón, hat iskolai és ifjúsági énekkart ugyancsak Szántón, Encsen két felnőtt és egy gimnáziumi lán y együttest, Szerencsen két felnőtt vegyes- és férfikart, Boldogkőváralján egy férfikart.

   Bakonyi azt vallja: „Én a kórusvezetést tartottam a művészi foglalkozások királyának. Az emberi hang, a vox humana kiművelése, a legszebb hangszer megszólaltatása, s ezen belül a hogyan kérdésre váró válaszok kimunkálása volt a mindenkori ideám.”

   Kórusvezetői munkásságával minden elismerést elnyert, amit csak lehetett. 1955-ben a megyei kórushangversenyen 60 tagú vegyes kara elnyerte a megye legjobb énekkara elismerést, és az ezzel járó emlékzászlót, ezt azóta is őrzi, kedves és becses emlékei közé tartozik.

   Felejthetetlen év volt az 1972-es, amikor a nagy országos ének-zene mozgalom egyik főszereplője lett. Az országos “Nótafaiskola” vetélkedőn az abaújszántói iskola a második helyezést érte el. A jutalom ezért máig tartó élmény: a rádió stábja letanyázott Szántón és három napon keresztül sugározta tanítványai népdalgyűjtő munkáját. A rádió kocsijai bevitték a kultúrházba az ismert vidéki nótafákat és a gyerekek szakszerűen felgyűjtötték dalaikat. A felejthetetlen Vass Lajos vezette az adást, s olyan segítőtársai voltak, mint Béres Ferenc és Béres János, szülőföldünk büszkeségei.

   Végül is Bakonyi Béla pedagógusi működése alatt megkapott mindent, amit pedagógus a hivatás révén kaphat, sorolhatná bizonyítékul az erről szóló kitüntetéseket is. De erre nincs szüksége, mert elég bizonyíték az élete, a munkája, a példája.

   Félve írom ezeket a sorokat, mert elfogult vagyok vele szemben, mert nem tudom őt hűvös tárgyilagossággal vizsgálni, mert örülök, hogy ilyen életet élt. Sokat kaptam tőle magam is, felejthetetlenül szép nyári kirándulásokat, baráti, családi együttléteket, beszélgetéseket. Ó, hogy tudta dicsérni édesanyám rántott csirkéjét, fügeborát, milyen boldoggá tudta őt tenni.

   Nyolcvanadik születésnapján nem tudtam köszönteni, pótolják ezek a sorok ezt az elmulasztott köszöntést: maradj nekünk Béla hosszú időre kedves barátunk, akit néha irigyelünk is, hogy ilyen buzgó és sikeres, de ez csak olyan büszkeséggel vegyes irigykedés.

Személyedben az abaúji tanítónak szól ez a köszöntés.    

                                                             

 (Megjelent az Abaúji iskolák és tanítók – című kötetben, 1996-ban.)

 

Azóta Bakonyi Béla is elhagyott bennünket.

Statisztika