Petró András: Fügöd emlékkönyv 139-152. oldal

Második fejezet
A falu élete, hétköznapok, ünnepnapok

Földművelés, paraszti életmód
138-152. oldal)
mi falunk igazi értékét a benne élő emberek jelentik, akárcsak minden más településen. Azok, akikkel barangolásunk során ismerkedtünk. Ők, az ő személyes varázsuk, szívélyességük, ahogyan például az ismeretlen vendéget fogadják teszik felejthetetlenné Fügödöt. Miután sétáink során megismerkedtünk velük, nézzük meg azt is, hogyan élnek. Mit jelent ezidőben a földműves munka? Az általában lenézett paraszti életmód, paraszti sors, amelyből annyian igyekeznek kitörni. Teszik ezt mindenekelőtt a továbbtanulás segítségével, amelynek lehetőségét, változását, jobbítását, oly sokan kívánják, akarják. Igazi szószólói az írók, Móricz Zsigmond, Németh László, Illyés Gyula és egy egész tábor, a népi írók társasága. Ők az irodalom eszközei mellett politikai harcot is vállalnak.

Csak a legfontosabb művekre emlékeztetek most az irodalmi szociográfia műfajából, amely egyesíti az adatszerű objektivitást a művészeti követelményekkel. A művészeti követelményeknek persze nem tudok olyan szinten eleget tenni, mint ezek a nagy írók.

Nagy Lajos: Három magyar város, (1933), Kiskunhalom, (1934), Budapest nagykávéház (1936); Szabó Zoltán: A tardi helyzet (1936); Veres Péter: Az Alföld parasztsága (1936); Illyés Gyula: A puszták népe (1936); Kovács Imre: Néma forradalom (1937); Darvas József: A legnagyobb magyar falu (1937); Erdei Ferenc: Futóhomok (1937); Féja Géza: Viharsarok (1937); Ortutay Gyula: Parasztságunk élete (1937); Kodolányi János: Ormánság (1940).

Műveik ma is több polcot töltenek meg házi könyvtáramban. Mindezt csak azért mondom, hogy tisztázzam: változatlanul folynak szakmai és politikai viták ez időszak történelméről, társadalmi, gazdasági helyzetéről, de a parasztság társadalmi helye, életmódja feldolgozott, jól ismert. Hozzátenni, módosítani nem tudok, nem is akarok. Feladatom csak a helyi leletmentés. A mai utódok és az ő utódaik számára képet adni arról, milyennek láttam a mi hajdani paraszti életünket itt Fügödön. Milyenek voltak a munkás hétköznapok, a megbecsült ünnepek, milyen szokásokat, hagyományokat tartottunk meg?

FÜGÖD LAKÓI, A TÖBBI ABAÚJI FALUHOZ HASONLÓAN FÖLDMŰVELÉSBŐL ÉS ÁLLATTARTÁSBÓL ÉLNEK. A Hernád termékeny völgyének és kedvező közlekedési lehetőségeinek köszönhetően jobb körülmények között, mint a szomszédos Cserehát vagy a Hegyköz faluiban. A nagybirtok sem nyomja agyon, sokan megélnek saját földjükön. Foglalkozásbeli csoportosításukra tudományos felkészültség, és hiteles adatok híján nem vállalkozom.

Határában a földterület 1100 katasztrális hold, ebből 900 hold jól művelhető szántó. IGAZI FÖLDBIRTOKOS, A MÁR JÓLISMERT DR. THÓBIÁS GYULA, akinek itteni birtoka 200, a deteki 250 hold. (Ezen mindig katasztrális hold, 1600 négyszögöl értendő.) Az abaúji földbirtokosok között persze, kastélyával együtt, hátul áll a rangsorban. Ő az viszont, aki a róla szóló közlemény szerint „tudományos megalapozottsággal gazdálkodott.” A fügödiek saját tapasztalataik alapján ezt a gazdálkodást egészen más jelzővel minősítették.
Nagyobb földterületen (50 hold felett ) gazdálkodott a Hallgató család. Földbirtokos címet viselt Székely Károly ny. őrnagy, Hidegh László tekintetes úr, de ezek a birtokok egyre fogytak. A gazdák 10-30 holdat műveltek. Ebbe a kategóriába tartozott a lelkész és a tanító javadalmi földje is. Általában két lovat, egy-egy csikót, 3-4 tehenet tartanak. Utánuk következtek az 5-6 holdas törpebirtokosok. Halászék és Hebóék például egy lóval végzik el a mezei munkákat. Mások a járomba fogott teheneikkel. Végül következtek azok a családok, akik egy két hold földet műveltek, vagy teljesen földnélküiek, csak a földreform során jutottak földhöz. Ők a hajdani zsellérek, akik részesaratásból, harmados kapálásból, napszámból keresték a kenyerüket. Az egyházi iratokban gyakran olvasható foglalkozásként, hogy „födnélküli zsellér, cseléd”.
A munkapéldánnyal végzett konzultációknak köszönhetően jutottam egy szenzációs forráshoz. Pataki László, az encsi Agrárcenter elnöke előkereste az 1960-ban megalakult tsz tagjainak munkaegységéről szóló nyilvántartását. Ebből a precíz kimutatásból az is kederül, hogy ki mennyi földet, állatot, gazdasági felszerelést vitt a közösbe. 99 tag, 99 család, csaknem az egész falu megtalálható ebben a füzetben. Magáról a tsz szervezésről csak azt mondhatom, ahogyan családomat, szüleimet érintette. Annyi bizonyos, hogy a belépés sokaknál messze volt az önkéntességtől, de ez most nem tárgya munkámnak. Édesapám is bujdosott előle, bement Miskolcra Joli húgomékhoz. Édesanyám úgy érezte, hogy legjobb lenne a kútba ugrani. Egyszer talán valaki megírja a szövetkezet történetét is. Történelmi esemény, drámai váltás ez a falu életében. Ezzel az adatszolgáltatással túllépem ugyan az 1946-os időhatárt, de így tudom leginkább megmutatni, milyen volt a földtulajdon szerkezete az egyéni gazdálkodás utolsó időszakában.

1. Arnóczki András 2 kat. h.1543 -öl
2. özv. Árvai Jánosné 2 92
3. Balla Jánosné 4 432
4. özv. Balogh Jánosné 6 50
5. ifj. özv. Balogh Jánosné 5 392
6. Boczán Imre 5 296
7. ifj, özv. Bakos Istvánné 3 309
8. id. özv. Bakos Istvánné – 1576
9. özv. Boros Jánosné 4 552
10. Butykai András 3 145
11. Csarni István 3 762
12. Csécsi János 5 487 1 tehén
13. Csónó Ferenc 2 1018 1 ló, 1 hám
14. Czap Anna – 796
15. Dvorszki József 2 1168
16. Eperjesi István 10 389 1 ló, 1 tehén, 1 hám, 1 magtakaró
17. Fodor Ágoston 12 1087 2 ló, 2 csikó, 2 tehén, 1 növ. üsző, 1 szekér,1 lókapa
18. Gáspár András 3 1045 1 tehén
19. özv. Graf Istvánné 5 413
20. Halász Ferenc 7 234 1 ló, 1 hám, 1 lókapa
21. Hallgató Sándorné 3 298 1 ló, 1 magtakaró
22. Havas András 7 1183 2 tehén
23. Hebó István 7 kat. h. 869 2 ló
24. Hudák Pálné –
25. Hornyák András 4 1478 1 tehén
26. id. Hornyák Istvánné 1 38
27 s Hornyák Istvánné 1 1207
28. c. ifj. Hornyák István – –
29. c Hornyák Istvánné – –
30. özv. Hornyák Józsefné 2 1256
31. Hornyák Józsefné 3 930 1 csikó
32. Hudák Istvánné 3 30 1 eke, 2 fogasoló
33. Imre András (meghalt) 3 573
34. Juhász János 4 1103 1 tehén, 1 magtakaró, 1 lókapa
35. Kellei Sándorné 4 73
36. Király János 3 1493
37. Kiss József 2 1535
38. Kocsis József 2 1085
39. Konecsnyik Pál 2 399
40. Kozák András 4 749
41. özv. Kozák Jánosné 2 1591
42. Kozák Józsefné 2 1330 1 magtakaró
43. özv. Kovács Károlyné 4 500 1 tehén
44. Kristóf András 5 610
45. Kristóf Isvánné 3 493 1 tehén
46. ifj. Kristóf Istvánné –
47. Ny. id. Kristóf Istvánné 7 548 1 tehén
48. özv. Kristóf Józsefné 3 162
49. Kristóf Sándorné 2 1572
50. Kucsmár András 17 500 3 tehén, 2 üsző, 1 szekér, 1 lókapa
51. Kuncsik Jánosné 3 896
52. Lehóczki János 2 988 1 ló, 1 szekér, 1 eke, 1 lókapa
53. Lencsés Jánosné 4 487
54. Lengyel Istvánné 9 968 2 ló, 1 szekér, 2 hám, 1 fogas, 1 lókapa
55. özv. Lengyel Istvánné 2 259
56. Luhály Lászlóné 3 558 57. Majoros Bertalan – kat. h. – 1 ló, 1 tehén, 3 szekér, 1 ló, 1 lókapa
58. id. Mikola András 13 1287 1 ló, 1 csikó, 1 tehén, 1 szekér
59. ifj. Mikola András 7 1473 1 ló
60. ífj. Mikola Bálint – –
61. id. Mikola Bálint 12 1101 2 ló, 1 tehén, 1 üsző, 1 szekér, 1 eke, 1 henger
62. id. Mikola János 15 264 2 ló, 1 tehén, 1 csikó, 1 szekér, 2 hám
63. ifj. Mikola Jánosné 1443 1 tehén
64. Nagy András 10 1583 1 ló, 1 csikó, 1 tehén, 2 hám
65. Nagy Bálint 11 758 1 ló, 2 hám, 1 szekér, 1 henger
66. Nagy Jánosné 5 685 1 tehén
67. Nagy Pál 13 – (Egyebek a Majoros Bertalan lapján)
68. ifj. Nagy Sándor 10 425 2 ló, 2 hám, 1 szekér, 1 vetőgép
69. id. Nagy Sándor 8 227 2 ló, 1 hám, 1 szekér
70. Nikolov Mihály – – 1 ló
71. Oláh László 7 737 2 tehén
72. Papp István 5 1589
73. Papp Jánosné 3 539 1 tehén
74. Pásztor András 3 255
75. Pásztor Béláné 3 1144
76. Pecsenye Andrásné 6 1274 1 tehén
77. özv. Pecsenye Istvánné 3 1423
78. Pecsenye Jánosné 2 1368
79. Petró András 9 296 1 ló, 2 tehén
80. özv. Petró Jánosné 15 101 2 ló, 1 kocsi, 1 csikó, 1 szekér, 1 tehén, 1 üsző, 1 fogas, 1 henger, 1 lókapa
81. id. Petró Pál 16 80 2 ló, 1 csikó, 2 hám, 1 tehén, 1 szekér, 1 vetőgép
82. Sárai Ferenc 3 kat. h. 389 2 ló, 2 hám, 1 szekér, 1 henger, 1 lókapa
83. Suták István 4 141 1 tehén, 1 eke
84. Szabó Andrásné 3 913
85. id. Szabó Ferenc 4 244
86. Szanyi András 2 1414
87. Szanyi Józsefné 2 1251 1 tehén
88. özv. Szanyi Pálné 3 75
89. Szolyák András 3 87 1 tehén, 1 eke, 1 magtakaró
90. Szopkó János 1 1075 1 tehén
91. Szőke Ferenc 3 725
92. Szűcs Jánosné 12 285 1 tehén, 2 ló, 2 hám, 1 szekér, 1 eke, 1 lókapa
93. Szűcs Józsefné 10 1323 1 ló, 1 tehén, 1 csikó, 1 hám, 1 szekér, 1 henger
94. Szűcs Lászlóné – –
95. özv. Szucs Pálné 1 1395
96. Takács Borbála 12 63 2 ló, 2 hám, 1 szekér, 1 eke, 1 fogas
97. Taksás Andrásné 4 316
98. Taksás Ferencné 5 1540 1 tehén
99. Taksás István 6 1218 1 tehén, 1 vetőgép

Összesítve:


Ez a rendkívüli elaprózott birtokszerkezet az 1945-ös földosztással, és a korábbi birtokok további osztódásával keletkezett. A 30-as években még több gazda művel 20 holdon felüli területet, ahogyan azt barangolásunk közben tapasztaltuk. Ezidőre egyetlen 20 holdon felüli gazdaság sincs. Köszönhető ez az ötvenes évek parasztpolitikájának. Az elviselhetetlenné vált terhek miatt menekülnek a paraszti sorból. Kialakul a kétlaki életforma, a mindennapos munkahelyre utazás. Csaknem minden családban van valaki, leginkább a fiatalok közül, aki az iparban keresi boldogulását. Nem tudom, Andris, hogy mennyire sikerül ehhez a részhez kellő érdeklődést keltenem benned, és mennyire tudom szakszerűen is, érthetően is elmondani, amit erről a világról még tudok. Tőled nagyon messze van. Édesanyád és keresztapád (András fiam) még ízelítőt kaptak belőle a nyári vakációk idején. Nagyon jól érezték magukat ebben a környezetben, gyorsan beilleszkedtek. Nekik még külön szerencséjük is volt, mert nagymamád hazájában, Kunágotán, megismerhették az alföldi nagyfalut is. Tudom, hogy Belőlem a nosztalgia is szól, tudom, hogy ezt a világot nem lehet, nem is kell feltámasztani.

AZ EGYÉNI GAZDÁLKODÁS MÓDJÁT EGYRÉSZT A HAGYOMÁNYOK, MÁSRÉSZT A TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK HATÁROZTÁK MEG. Ez utóbbiak, amint többször is mondtam, inkább kedvezőek.

A földművelés és az állattenyésztés nálunk nem különül el, kölcsönösen kiegészíti egymást. Legfontosabb a tehéntartás, szakmaibb nyelven a szarvasmarha-tenyésztés. Minden megvan hozzá Fügödön, jó legelő, jó takarmánytermesztési lehetőség. A legelő a kertek alatt, könnyen elérhető, nyáron még délre is hazaengedi a csordás a teheneket, és azokat délben is megfejik. Szinte minden családnál van tehén, legalább egy. Kell a tehén a trágya miatt is, ahhoz, hogy a föld jó termést adjon trágyára van szükség. A fügödiek tudták, hogy a földet nem lehet kizsigerelni. A tehén: magyar pirostarka fajta, nem a legbővebben tejelő, de igénytelenebb, szívósabb, igavonásra is be lehet fogni.

A PARASZTGAZDASÁG NEM LEHET MEG LOVAK NÉLKÜL. Kell ez a méretében hatalmas, a gyerekember számára félelmetes, de kedves jószág a föld megműveléséhez, szántáshoz, vetéshez, kapáláshoz, és kell a szállításokhoz, például a termés betakarításához. Nálunk a könnyű testű, fürge járású, szép kiállású magyar félvér fajtát tartották. Ez a tájnak leginkább megfelelő lófajta. Kultusza van. Ma is vélem hallani lovunk nyerítését, vihogását, látom különösen a kiscsikó kecses mozgását, ugrándozását. A lótartás költséges dolog. Etetéséhez sok és jó takarmány szükséges. Etetni kell akkor is, amikor az istállóban áll, télen jó hosszú ideig. Ez magyarázza, hogy sok a besegítés, együttműködés, lovasgazdák elvégeznek munkákat úgynevezett gyalogmunkáért cserébe. Különösen él ez a gyakorlat a gazda és a részesaratója (kepése), harmados-kapálója között. Hasonló együttműködésben gazdálkodott édesapám is nagyapámmal.

KÉNYTELEN VAGYOK ÚJRA KITÉRŐT TENNI, CSALÁDTÖRTÉNETET MONDANI. Édesanyám férjhez menetele után nem kapta meg a „jussát”, a rájutó földrészt. Nagypálnagyapa azt mondta, amíg o él, addig földet nem ad, majd vihetik akkor, ha o meghal. Várjanak türelemmel. Ez nagy hátrányt jelentett, mert kellett volna az édesapám részéhez az övé is ahhoz, hogy kedvező nagyságú földterületen gazdálkodhasson, lovat tarthasson. Örök bánat volt ez a „lecsúszás”. Különösen édesanyámnak fájt nagyon. Édesapám ilyenkor azt mondta: hagyjad már, tudod, hogy nem a földért vettelek el. Mert gyakori házasság köttetett akkor a föld gyarapításáért. Belőle szerencsére hiányzott minden gazdagőg, rátartiság. Tudomásul vette új helyzetét, nem érezte hitványabb embernek magát, és tette a dolgát. Néhány éven keresztül részesaratást vállalt a régi, otthagyott családi gazdaságban. Butykai bácsi volt a kepéspárja, jó egyetértésben dolgoztak együtt. Különös helyzet volt ez. Öccsei, akik fölött eddig ő volt az idősebb testvér, az okosabb, a tapasztaltabb, a gazda, akinek engedelmeskedtek, most az ő munkaadói. Már nem tudom pontosan, hogy hány évig volt ez így. Később kialakult a Nagypálnagyapával való együttműködés. Külön gazdálkodtunk, de szükség szerint megkapta édesapám a lovakat saját használatára, amit egyéb munkákkal viszonzott. Ez nagy könnyebbség volt, megszabadultunk a lótartás terhétől, hátránya, hogy alkalmanként nem jutott kellő időben a lovasfogathoz. Az ilyenkor keletkezett konfliktusok feloldásában nagy szerepet vállalt nagymama, ő volt a közvetítő.
A TEHÉN ÉS LÓTARTÁS MELLETT OTT VOLT A SERTÉSTARTÁS, ÁLTALÁBAN A HÁZI SZÜKSÉGLET KIELÉGÍTÉSÉRE. Volt amikor tartottunk anyadisznót is, a malacok egy részét eladtuk. Sohasem lehetett kiszámítani, érdemes-e, lesz-e ára a malacnak. Ha venni kellett, akkor mindig drága volt. A kukorica nagyobb részét a disznókkal etettük fel. Egyszer dolgozatot kellett írnom, ezzel a címmel Reggel a falun. Sajnos elveszett, de emlékszem, hogy milyen élénk színekkel festettem a falu ébredését, a koránkelés kellemetlenségét, a csordás kürtjének harsonáját, a tehenek kiengedését, mit is jelent az, hogy „hajt a csordás”. Alighogy elvonult a tehéncsorda, megfújta szaruból készült tülkét a kondás. A disznók kihajtása valahogy nagyobb lármával járt. A tehenek bölcsen, méltóságteljesen ballagtak, egy-egy tinó rakoncátlankodott legfeljebb, de a tehenek tudták az utat, a rendet, ritkán volt szükség a kutya közreműködésére, az ostor használatára. A disznókat, különösen a malacokat nehezebb volt terelni, sivalkodtak, lökdösték egymást, szanaszét futottak.

A GAZDÁLKODÁSBAN NAGY SZEREPE VAN AZ IDŐJÁRÁSNAK. Nem véletlen, hogy nagyapádat pesti emberként is mennyire izgatja: esik-e az eső májusban, hogy már megint itt az aszály. Az éghajlati viszonyok ugyanis nem a legkedvezőbbek. Kissé szakszerűen összefoglalva: télen az állandó északi széljárás miatt nem marad meg a hó a földeken, ezért sok a fagykár. Diákkoromban az állomásra menet gyakran előfordult, hogy a hófúvások leküzdésére szükség volt édesapám kíséretére is, aki csizmájában taposta előttem a havat. A tavaszi hónapok csapadékszegények, pedig ilyenkor kellene a legtöbb eső. Ismert a közmondás: májusi eső aranyat ér. Innen van a gyakori aszálykár. Legtöbb az eső a nyári időszakban, amikor viszont akadályozza az aratást. Igaz, hogy kedvez a kapásoknak, a takarmány-növényeknek. Az őszi csapadékmennyiség mondható leginkább kiegyensúlyozottnak. Nem véletlen, hogy az ezüstkalászos tanfolyamokon mindig elhangzik a figyelmeztetés: le kell térni a kalászosok ilyen arányú termesztéséről, inkább a kapásokat és a takarmánynövényeket kell előnyben részesíteni, mert ez fellendíti az állattartást is. Mindig gond volt a búza megfelelő áron való eladása. A jó tanácsot meghallgatják, de kevesen követik, a gazdák rangsorát az határozza meg, hogy hány mázsa búzájuk termett. A hagyományok erősek.

A FŐBB GAZDÁLKODÁSI SZABÁLYOKAT MINDENKI BETARTOTTA. A vetőmag alapos, gondos csávázása (fertőtlenítése) nem maradhatott el. A vetésforgót is igyekeztek alkalmazni. Ugyanabba a földarabba nem vetettek egymás utáni években ugyanazt. Búza után nem kerülhetett ismét búza. Kedvező vetésforgót persze az alakíthatott ki, akinek nagyobb terület volt a birtokában. Nem hagyták el a szükséges trágyázást. A trágya kihordása, teregetése, időben való leszántása a jó gazda egyik ismérve. A trágyadomb kezelésében viszont csaknem mindenütt fellelhető a gondatlanság, a szakszerűség hiánya. Ide kerül az úton, udvaron összesöpört szemét, kavics, törött üveg, cserép, kacatok. A tyúkok szétkaparják, ezzel szárítják. A szakemberek örök témája volt ez, de Vita tanító úr is állandóan figyelmeztetett erre bennünket, nagy apostola volt a komposztálásnak, saját komposzttelepével is propagálta. Édesapám gazdálkodásában, amennyiben a terület nagysága lehetővé tette, jól érvényesültek ezek a követelmények. Búzát szinte alig adtunk el. Kedvező arányban termesztett lucernát, lóherét, kukoricát, krumplit, marharépát, de napraforgót és babot is, ha az időjárás engedte kihasználta a másodvetés lehetőségét. Főleg tallórépát, muhart vetett, megint csak a takarmány bővítésére. Zöldtakarmányként szolgált a sűrűn vetett kukorica, a csalamádé. Még zölden, zsengén kellett levágni. Lehetőleg minél közelebb a házhoz, hogy könnyen haza lehessen vinni. Rossz emlékeim vannak a csalamádéról. Sok küzdelemmel járt a sarlóval, nagyobb koromban a kaszával való levágása, a talicskán vagy háton, ponyusban való beszállítása a kert alól az istállóba. Persze neked, fogalmad sincs róla, hogy mi az a ponyus. Egyszerűsítve a magyarázatot: az a funkciója, mint a hátizsáknak, a batyunak. Egy négyzetméternyi vászon a rakodóhely. A négy sarkára Erősített kötéldarabok (tracskák) szolgálnak a szállításra váró csalamádé, babszár, széna, szalma összekötésére és hátunkra emelésére. Van belőle nagyobb, durva vászonból és kisebb, finom fehérvászonból. Ez utóbbit használja édesanyám, ha piacra megy. Néha bizony a játék hevében el is feledkeztem csalamádét bekészíteni. Az őszi szántásokat nagy gonddal végezték, viszont sokszor megkéstek vele, az aratás, a betakarítás elhúzódása miatt.

A GAZDÁLKODÁS ESZKÖZEI JELENTŐSEN KORSZERŰSÖDTEK. A régi faekét felváltotta a mi talajunkra alkalmas könnyű, egy ekevassal felszerelt vaseke. A kézivetés helyett a gépi vetés, jól működő, könnyű vetőgépekkel. Követtem „munkára való felkészítésem során” a vetőgépet is, amikor erősebb lettem már vezettem is. Különösen a rögesebb földeken ez nehéz feladat volt. A vetőgép utáni menetelés közben egy vasösztöke segítségével azt kellett vigyázni, hogy fel ne akadjon a cső, el ne akadjanak a szemek a csövekben. A boronák is vasboronák, a hengerek készültek csupán fából. Nagyon fontos munkaeszköz volt a szekér. A mi abaúji nyelvünkön: szeker. Ezekből a gazdák kettőt tartottak: a munkában mindennapos szállító szekeret, és a könnyű, ünnepi alkalomra használt kisszekeret. Ezzel mentünk vendégségbe, lakodalomba. Szépen megmunkált, csinos, könnyű alkalmatosságok voltak ezek, utánozták a kocsit, de nem volt rugózásuk. (Nem véletlen, hogy a fából készült játékszekér még ma is kedves játék a fiúk számára, de csináltunk kisszekeret kukoricaszárból is.)

A SZEKÉR RENDKÍVÜL PRAKTIKUS SZÁLLÍTÓESZKÖZ. Alakítani lehet a speciális feladatokhoz. A búza, árpa kévék behordásához két vendégrúddal szélesítettük meg, szinte kis kazlat lehetett rakodni rá. Ez is mesterség volt, a szélek kirakása, a bélés készítése, meg kellett tanulni. Ezt a megrakott szekeret azután keresztbe vetett rudallókötéllel át kellett kötni, hogy az összerakott kévék szét ne csússzanak. Valóságos műremek volt egy ilyen szakszerűen megrakott szekér és nagy csúfság a széteső rakomány. Ilyenkor ponyvát is tettek a szekérbe, hogy az felfogja a kipergő szemeket. Ha erdőre mentünk fáért, akkor nem szélesíteni, hanem hosszabbítani kellett a szekeret, a két tengely nyújtói közé illesztett rúddal kellett ezt tenni. Levettük ilyenkor a két szekéroldalt is. Ülést zsákba tömött szalmából készítettünk a tengelyek fölé. Furcsa kinézetű alkotmány volt ez, és nagyon kényelmetlen. Trágyahordáskor deszkaoldalt kellett betenni a vesszőfonatból készült oldalak helyére, hogy ne peregjen szét a trágya. A szekeret elölről a kissoroglya, hátulról a nagysoroglya zárta le. Ezeket egy lánc segítségével ki lehetett engedni, ezzel ugyancsak a szekér meghosszabbítását lehetett elérni. A lovak kiválóan alkalmazkodtak a különböző feladatokhoz. Partról lefelé menet például a szekér rakományát a nyakló segítségével tartották vissza. A lovasfogat nekünk azt jelentette, amit ma az autó. Nagy minőségi különbség is volt közöttük, a fogatban is, a lovakban is. Az egyik Mercédesz volt, a másik csak Trabant. Ez a hátsósoroglya például a csomagtartó, ebbe került az abrak, a kisebb batyuk. A gyerekek ugyanolyan sóvárogva vágyódtak szekérre ülni, mint ma az autóba. Erről jut eszembe, Andris, hogy nagyon szeretem a nyugodt vezetési stílusod. Bevallom, büszke vagyok, amikor melletted ülök. És teljesen nyugodt. Mit meg nem ér az ember öreg korára! Visszatérve a lovasszekérhez, a fiúk minél előbb próbálkoztak a lovak hajtásával. Gyeplőt és ostort kézben tartani, lovakat kormányozni még szenvedélyes autósok is szeretnek. Nekem is nagy élvezetet okozott, sajnos ritkán adódott rá alkalom, de egy téli szánkós fuvar alkalmával el is szaladtak velem a lovak, szerencsére szépen bekanyarodtak az udvarra, és én is meg tudtam kapaszkodni. Kismikola Bálint korán megtanulta a lovak hajtását, önállóan is végzett kisebb fuvarokat. Nagyon hetykén tudott a szekéren ülni, lovat hajtani. Szerettük az állatokat, különösen a kiscsikót, a kisborjút, kismalacot, simogattuk, becéztük, ápoltuk őket. Mi juhot nem tartottunk, egy juhászember volt a faluban, Vécsei bácsi. A munkaeszközök között megtalálható a kézzel hajtott rosta, a búza, árpa, bab rostálásához, eladni csak a tiszta terményt lehetett, de a házi felhasználáshoz is erre volt szükség. A kézi rostát főleg a bab vagy más kisebb mennyiségek tisztításához használtuk. Tavasszal a kukorica pattogatáshoz vettük elő, ez is nagyon jó dolog volt. Izgalmas, kellemes esemény, amikor a kukoricaszemek elkezdenek ugrálni a rostából. És milyen jó illat! Nagyapám szerszámos színében volt még konkolytisztító is, és kötélsodró, volt kukoricamorzsoló és kukoricadaráló, egy kis kézimalom. A szerszámokat fedett színben tartották, védték az időjárás viszontagságaitól. A lovak hámját az istállóban, az ünnepi hámot a komorában akasztották szögre.

A legnagyobb paraszti munka az aratás. Ezt beszélem el az első aratásomról szóló igaz-mesében. A betakarítás másik nagy eseménye a behordott termés cséplése, amit mi géplésnek hívtunk. Kézi cséppel már csak rozsot csépeltek, ennek a gabonának hosszú, vékony szálú szalmája volt, ebből készült a zsúp, ezzel fedtek be korábban kisebb gazdasági épületeket. És csépelni kellett a babot is. Valamikor zsúppal fedtek házakat is, de zsúpfedeles ház nálunk már csak mutatóban volt. A géplés különleges élményt jelentett számomra, mert nemcsak nálunk, de nagyapám gépénél, a gépész kissegédjeként több helyen is megéltem. Sok emlékem fűződik ehhez az öreg, húzatós, benzinmotoros cséplőgéphez. Ahogy már említettem még fiatalember korában, 1906-ban vette nagyapám, ma sem tudom, hogy milyen ötlet vagy tanács alapján. Terike nénémtől tudom azt is, hogy a gépelés miatt kiesett a nyári munkákból, hiányát a közös gazdálkodásban Bálint bácsinak kellett pótolni, ezért két vagy három földdel kevesebbet kapott az örökségből. Ott lábatlankodtam, amikor szezon előtt javították, felkészítették a gépet. Hornyák bácsi – a Hustákról – volt a szakértő gépész, kacska kezével szedte ki és olajozta az alkatrészeket. Amikor pedig elkezdődött a munka, mentem vele egyik helyről a másikra, olyan kisinasként. Ültem nagyapa mellett a szerszámos ládán. Figyeltem, hogy rendben van-e minden.

SZÉP, ÖSSZERENDEZETT CSAPATMUNKA VOLT A CSÉPLÉS. Mindenkinek megvolt a maga dolga. A zsákosok felügyelték a dob farában, hogyan telik meg szemmel a zsák, igazgatták, elkötötték a száját ha megtelt, helyére akasztották a másikat. A megtelt zsákot lemérték és vitték a hombárba. Ezekkel a házivászonból készült keskeny, hosszú, vagy rövid, széles zsákokkal nehezebb volt a munka, mint az egyforma, rövidebb és szélesebb szabvány gépzsákokkal. Ezeken könnyebb volt a fogás, nem lógtak le az ember válláról. Én csak egy erre alkalmas kis kétkerekű furikon húztam helyükre a zsákokat. Az egyik legfontosabb munkás itt az etető, a szakember, aki a gépész alkalmazottja. Nagyapám kiváló etetője volt sok éven keresztül Kálmán bácsi (Csizmás), aki civil foglalkozását tekintve nagybogos volt az encsi cigányzenekarban. Ő állt fenn a dobon, az etetőlyukban, ő vette át a kévevágó lánytól a már széteresztett kévét és engedte be laza, elterítő mozdulattal a dob szájába. Erre a szétterítésre azért volt szükség, hogy a gép le ne fulladjon. Amikor elnyelt egy-egy kévét mindig felmordult. A nagyobb méretű cséplőknél csak a kötelet kellett elvágni, azok nyelték a kévéket egymás után. A kévevágónak az adogató dobta fel a kazalból a kévét, ügyesnek, gyorsnak kellett lennie. Az etető is, a kévevágó is sok port nyeltek. A kévekazlon (asztagon) annak nagyságától, meg a gép méretétől függően többen is voltak. Folyamatosan, ütemesen kellett dolgozniok, hogy a gép ne járjon üresen. Az adogatáshoz is kellett a szakértelem, hová, milyen mélyre szúrjam az ehhez alkalmas rövidágú villát, hogy a kéve egyensúlyban legyen rajta és éppen a kévevágó lába előtt csússzon le róla. Aki ezeket a fogásokat nem ismerte, az többszörös erőkifejtésre kényszerült. A dob baloldalából rázták ki a rosták a töreket és a pelyvát. Ezek összegyűjtése, behordása a helyére szintén nehéz feladat, itt sincs megállás, és itt is nagy a por. Fiatal lányok végezték többnyire. A dob elején, száján rázzák ki a villák a szalmát, ezt az elevátor szállítja fel a kazalra. Fontos poszt az elevátor alatt álló villásé is, mert a szalma jön, jön, nincs megállás, tovább kell alóla tolni a másik villásnak, végül a kazalrakónak. Nálunk a munkások mindig meghívottak, kaláka munka, visszaadjuk egymásnak. Az elevátor alatti villázásnak nagy mestere volt Dvorszki bácsi a Hustákról. Jó kazalrakó volt Taksás István bácsi. Mindig kell néhány kisegítő is, aki felváltja az állandót, hogy az kifújhassa magát egy kicsit. A gazda a leginkább elfoglalt, neki kell intézkedni, mindenről tudni. A gazdasszonynak is megpróbáló feladat az ebédfőzés, hiszen a munkásokat el kell látni étellel, itallal. Jót kell főzni, sütni, mert kibeszélik, az egész falu megtudja, ha ottmaradt az étel.
Sokszor végignézhettem Nagypálnagyapa mellett ezt a munkamenetet. Gyakran kellett ide-oda szaladnom szerszámért, vagy üzenetvivőként. Nagy izgalom és esemény volt az egyik helyről a másikra való áthúzatás, az új helyen való „beállítás”, az elindulás. Ahogyan öregedett a gép és korosodott a gépész úgy szaporodtak a bajok.

Erősödött a konkurencia, jöttek a traktoros, nagyobb teljesítményű cséplőgépek, nehéz volt versenyben maradni. Eljárt az idő felette. Azok a helyek maradtak, ahol a nagyok nem fértek be a szérűre. Gyerekkorom idején már a gondos ápolás ellenére is gyakran leállt, elromlott, nagy bosszúságot okozva a gépésznek is, a gazdának is. Ilyenkor úgy sajnáltam öreg nagyapámat, aki, mit tagadjam, sűrű káromkodás közepette igyekezett megjavítani, elindítani. De csodáltam is, hogy rendbe tudja tenni, el tudja indítani. Ha tengely tört el, akkor persze műhelybe kellett vinni. Ennek a gépnek köszönhette azután, hogy kinevezték kuláknak.

A FÖLDMŰVESEK MELLETT ÉLTEK, DOLGOZTAK A FALUBAN IPAROSOK IS. Barangolásunk közben találkoztunk velük is. Az ácsok: Balogh János, Tóth János közel laktak egymáshoz, Czap bácsi a Másvégben, de o már kevés munkát vállalt. Balogh János bácsi, de már mondtam is, egyidőben volt vasúti alkalmazott is, o végezte az ácsmunkát egy sor bakterház építésében, és része volt az iskola építésében is. Belátogattunk ifjabb Balogh János asztalosmester műhelyébe, bemutattam Kristóf Lajos szíjgyártót, Závodni Lajos kályhásmestert. A mi házunkat Tóth János bácsi látta el tetővel. Felsőfügödön Kristóf István kőműves, Stíeber Márta édesapja (a keresztneve nem jut eszembe) bádogos. Ok szoktak gyerekbált rendezni vasárnap délutánonként, egy szál cigány szolgáltatta a zenét, 10 fillér volt a belépőjegy. Guttmann bácsi patkoló kovács. Műhelye a templom keleti oldalában állt, ott ahol most a közösségi ház van. Szívesen mentem kísérőnek, amikor új patkót kellett felverni a ló lábára. Különös szaga volt a pata égetésének, és milyen félelmetesen szikrázott a vas, amikor kalapácsával formázta Guttmann bácsi az új patkót. Nem minden ló tűrte békésen ezt a műveletet, de az öregebbek már megszokták, elviselték. A fújtatást is megpróbáltam egyszer, nem nagy sikerrel. Valahogy kovácsmester nem akartam lenni. A szakadt lábbeliket Suszter (Orosz) Ica édesapja hozta rendbe, a templom mellett laktak ok is. Akkoriban még talpalták, foltozták a hétköznapi lábbeliket. Flekket kapott a lyukas cipő. A kellékek között fontos szerepe volt a csiriznek, a varrótűnek és varrófonálnak, a faszögnek. Felsőfügöd asztalos mestere Estók János bácsi, az ő munkájának a dicséretét hirdeti nálunk egy általa készített karoslóca és lisztesláda. Igaz, ő is áldozata lett a háborúnak. Halála után szétesett a család, de a pesti lakos János, akiből katonatiszt lett ma is hűségesen visszajár a faluba, és találkoztam a temetőben Etával is. Az iparosok között nem volt semmi szakmai vagy társadalmi kapcsolat, nem rendeztek külön iparosbált, mint ahogyan Encsen. Életmódjuk, anyagi helyzetük sem volt jobb, mint a földművelőké, iparosi munkájuk mellett végeztek paraszti munkát is.
A PARASZTI ÉTMÓD LÁTSZÓLAG TELJEN SZABAD. A családnak nincs előírt munkaideje, munkabeosztása. Nincs főnök, aki felügyeli, ellenőrzi munkáját. Bár, különösen a régi nagy családokban mindig volt valaki, Petronagyapáéknál Mamika, aki dirigált, rendelkezett a munka rendjéről, aki kiosztotta a feladatokat. Nagypálnagyapáéknál nagyapa volt a főnök. Nálunk közös megbeszélés alapján alakult a munka rendje. A mezei munkákban édesapám volt az irányító, a ház körüli munkákban, meszelés, nagytakarítás édesanyám határozott. A gyerekek, a ruhavásárlás dolgában is együtt döntöttek, de a kezdeményező mindig édesanyám volt. Egyébként minden családban kialakult a természetes munkamegosztás. Ahogy nőttek a gyerekek, úgy növekedett a munkájuk is, fizikai erejükhöz igazodva. A munkaidőt, a munkarendet azonban éppen a földművelés, az állattenyésztés természete, jellege határozta meg. Korán kellett kelni, mert az állatokat el kellett látni, az istállót ki kellett takarítani, a teheneket meg kellett fejni. Ugyanez a feladat hosszabbította meg a munkaidőt este. A mezei munkának meg van a természet által kialakított rendje. Tavasszal vetni kell, ültetni kell, vetés előtt szántani, fogasolni. A kikelt növények gondozást kívánnak, megvan az ideje a kapálásnak, a kaszálásnak, a betakarításnak egyaránt. Ezt a rendet gyakorta megzavarja, hátráltatja a kedvezőtlen időjárás, ilyenkor külön feladat a kiesés pótlása. A parasztember maga hajtja magát, az időben el nem végzett munka olyan veszteség, amit nem tud behozni. És ő a saját minőségellenőre is, hiszen ez a minőség határozza meg a termés mennyiségét. Közbevetőleg néhány igaz-mese következik. Mintegy illusztációk a paraszti élet bemutatásához. Ahogyan a gyerek, a serdülő fiú megéli. Ahogyan belenő, belesimul a paraszti társadalomba. Kissé tudományosan úgy kellene ezt mondanom, ahogyan a paraszt gyerek szocializálódik.