Petró András

Fügödi emlékkönyv - Abaúji örökség -

 

 

Nyitólap

Könyv

Fényképalbum

Webajánló

Unokaweb

Excanto

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Tartalomjegyzék

 

 

 

Harmadik fejezet
Abaúj, a tágabb szülőföld
 
Hegyek között, völgyek között
(191-194. oldal)

messziről is jól látható képben a hegyek között rejtőznek a táj részletei, híres, neves települései. Ha behunyom a szemem ezeket is látom. Neked csak a térképen mutathatom. Menjünk el egyszer még együtt erre az innen nem látható útra, Andris. Igaz, hogy Encsen is, Sárospatakon is szólt már a gitárod, de milyen jó volna pengetésed hallgatni az aranyosi fürdő romjainál, ahol a hallgatag hegyek visszhangja szolgál erősítőként.

Menjünk most csak úgy képzeletben és nézzük a hegyek között átvezető hátborzongatóan szép, romantikus szurdokot, az Aranyos patak völgyét. A Molyvás, Gece, Nagykorsós – ugye milyen szép nevek! – erdővel borított meredek kúpjai alig engedik be ide a napfényt. Ehhez a völgyhöz menet a gibárti híd túloldalán jobbra kell fordulnunk, végig a falun, majd Abaújkéren át, Abaújszántó mellett elhaladva érjük el Aranyost, a hangulatos kis települést. Tovább megyünk mellette, s máris következik a kőbánya, amelyből édesapám házunk alapozásához hordta a követ. A bánya szemléltető módon mutatja a hegy belső metszetét. Ez a völgy bejárata. Mindjárt az elején igazi látvány, a síksági gyereknek valóságos csoda, a hegyoldalból kiugró hatalmas mohos szikla. Neve is van: Ádámszakál. A Sárospatakról elüldözött diákok Göncre menet erre haladtak, itt meg is álltak kis pihenőre. Továbbhaladva a völgy baloldala kiöblösödik, a meredek hegy lábánál szinte fényképszerűen látom az egyszerű berendezésű, pirostéglás épületet: a fürdőházat. Ácsék voltak akkor a gazdái, akik szántói lakosok voltak. Vödrökben húzták fel a fenyőfák alatti kútszerű forrásból a vasas-timsós langyos gyógyvizet, amit tovább melegítettek, azután deszka vályún vezettek a fürdőszobák kádjaiba. Valahol azt olvastam, hogy Kossuth Lajos családja is gyakran felkereste a kies fürdőhelyet. A nyitott kismedencében aranyhalak úszkáltak.

Voltam ott gyerekkoromban fürdővendég én is néhányszor. (Mindig reméltem, hogy ebből az elhagyott helyből igazi, modern fürdőt épít valaki.) Egyszer Nagypálnagymamám, másszor Petronagyapám vitt magával egy-két hetes fürdőzésre. Nagyapával jobban szerettem menni, mert vele nagyokat kirándultunk, még Simára, a fennsíkon levő kicsiny faluba is elmentünk. Nagymama mindig féltett, nem engedett barangolni, egyedül voltam fiú a sok nőszemély között. Már nem tudom pontosan, talán hat vendégszoba várta a fürdőzőket, de ennivalót vinni kellett magunkkal, volt konyha is, ahol főzni lehetett.

Ifjúságom idején már gyakorta látogattam, biciklin karikázva, vasárnap délutáni kirándulásként ezt a divatos kirándulóhelyet. Kedvelt találkozóhelye volt a környék ifjúságának, ahol zene is szólt, ismerkedni, táncolni is lehetett.

Az Aranyos patak akkor tiszta volt, mint az igazi hegyi patakok. Kövek között csobogott, másutt kövekről zuhogott alá kisebb, nagyobb zubogókat alkotva. Nagyapám a patakban lépkedve megemelt egy-egy követ és megfogta az alatta meghúzódó rákot. Nem láttam addig ilyen állatot, és persze nem is ettem. Utálatosnak találtam a nagy ollóival, féltem tole. Nem mertem enni sem belőle. De újdonság volt a síksági gyereknek az egész hegyvidék, a magas hegyoldalak, a sziklatömbök, a fennsíkok, még a somfabokrok is, a som fanyar íze, a csavargás hegyen völgyön. Ha felkapaszkodunk a völgy végéig, amely egyre szélesebb lesz kijutunk a Szerencs-Sátoraljaújhelyi útra, egy másik világba. Az már a Bodrog völgye, a völgyben a híres Sárospatak, és Tokaj, és Szerencs. Emlegettem már nyári vakációink kirándulásait, jártunk ezen a vidéken is, egyszer éppen a pataki kollégium híres kertjében vertünk sátrat. Késő este meglátogatott bennünket Ruszkai András, a neves pataki kollégiumi tanár, akitől elfelejtettem engedélyt kérni a sátorveréshez. Meglepődött és megnyugodott, amikor felismert.

Még az innenső oldalon a hegyek között találjuk GÖNCÖT. Gyakran emlegetik a gönci hordóról, amely itt készül, a gönci barackpálinkáról, a huszita házakról, de igazi nagy művelődéstörténeti nevezetessége Károlyi Gáspár, Gönc lelkipásztora, a protestáns Biblia magyar fordítója.

Hosszabb időn át volt Károlyi késői utóda egykori tanítóképzős osztálytársam, Madarasi Kálmán. Régi jeles pedagógusai: Sotkó József, Lénárt Ferenc, Gönczi Jenő. Az iskola történetét Palánczné Sipeki Andrea írta meg egy remek tanulmányban. És jól ismerem a Gönchöz közeli Vizsolyt is, a mi szent helyünket, ahová kellő áhítattal vezet zarándokútunk. Hajdu Imre írta Nekem nem térkép e táj című könyvében Vizsolyról.

„A Vizsolyba napjainkban érkező vendég, látogató útja először a műemlék református templomba vezet. Ez nem csoda, hiszen az épület egyike legbecsesebb építészeti emlékeinknek. A templom apszisa, a hozzá kapcsolódó szentélynégyszög és az ez előtti hajószakasz románkori, XIII. századból való, míg a hozzátoldott szélesebb hajó és a nyugati homlokzat előtt álló torony gótikus stílusban a XIV. században épült… A református templommal szemben a főút túloldalán található hosszú, földszintes ház falán 1993-tól míves dombormű hirdeti. „Itt állt az a ház, amelyben Rákóczi Zsigmond anyagi támogatásával Mantskovits Bálint 1589. február 18. és 1590. július 20. között kinyomtatta Károlyi Gáspár teljes magyar bibliáját. Állította a Vizsoly Alapítvány 1993 júliusában.” (Hajdu Imre: Nekem nem térkép e táj, Házam, hazám Abaúj, Borsod, Gömör, Torna, Zemplén. Miskolc, 1997.)

Az aranyosi völgybe kirándulva, csak elhaladtunk ABAÚJSZÁNTÓ mellett. Pedig Szántó is hozzánk tartozik. A régi Abaúj Zemplénnel határos szántói járási közponja, szerepe a térségben Gönchöz, Szerencshez hasonló. Összeköt bennünket a Zempléni hegyvidékkel, Tokaj borvidékével. Valamikor, amikor Fygud határát kijelölték határa még szomszédos volt Fel- Szántó határával. Ugyancsak abaúji jelkép a Sátorhegy tetején magasodó, messziről látható fából ácsolt kereszt. Az elbeszélők szerint hat ökörrel vontatták fel a hegyre. Szántó nagy történelmi múlttal és ezt a múltat idéző tárgyi emlékekkel rendelkezik. Közülük is kiemelkedő a katolikus templom. A „szántói híres utca”, amely cimbalommal van kirakva a piactérben szélesedik ki. Erre a piacra gyakran ellátogatott Büdön keresztül édesanyám is, batyujában használt ruhákkal és cipőkkel. Gyalogosan ment, leginkább Kristóf Erzsike nénivel párban, úgyszólván toronyiránt, csónakon átkelve a Hernádon, felkapaszkodva a büdi dombra, a szántói határon keresztül vezető dűlőúton. És gyakori látogatója voltam magam is, különösképpen otthoni tanítóskodásom idején. Tiszteltem, nagyrabecsültem Homonnay István tanító urat, a „nagy öreget”. A régi klasszikus néptanító egyik igazi megtestesítőjét. És igazi jó barátom volt ott, és maradt élete végéig Bakonyi Béla, az abaúji ének-zene kultúra nagy apostola. 50 évig volt kórusvezető, volt olyan időszak, amikor 15 kórust vezetett egyidőben. Ugyancsak értékeltem, kedveltem Lengyel István igazgatói munkáját, pedagógus személyiségét. Bakonyi egyik könyvében a helység nagy fiának, Jászay Pál történetírónak állít emléket. A táj jellemzésére ide kívánkozik két Jászay idézet.

„Boldogkőtől csevegő morajjal kergeti a kies völgyön Szerencs pataka, mind hév, mind tiszta habját. Csoda-e hát, ha krónikáink minden egyes szava magával ragadja lelkemet! Azon a vidéken születtem, mellyel Árpád, az országalkotó, s vitéz nemesei a tarczali hegy tövéből Takta melletti táborukból örömpillanattal áttekintvén, szivök felgerjedésében Szerelmesnek neveztek.”

Ideje visszatérnünk a Hernád közvetlen túlpartjára, a GIBÁRTI DOMBTETORE. A tető fennsíkján megvizsgálunk egy titokzatos síremléket. Alakja kis kőkoporsó forma, oldalában vésett felirattal, de ezt így képzeletben nem tudom visszaidézni. Ehhez az emlékhez is kapcsolódik az ismert legenda, hogy olyan koporsó, amely nem marad meg a földben, mert az újra meg újra kiveti magából. Innen letekintve egészen közelről tűnik elő az a vidék, amely lakóhelyünk, a Hernád völgy síksága. Jól látható, milyen szépen simul be ebbe a sajátosan változatos tájba, a völgy szinte fűzérre kapcsolt kis falvai közé a mi falunk, a maga szerény templomtornyával. Szépek a hegyek, de szép a völgy is. Volt egyszer Fancsalban, a túloldalon levő faluban, egy fiatal segédlelkész. Valamelyik alföldi vidékről került ide. Ő szinte minden nap elgyalogolt Gibártra, felkapaszkodott erre a tetőre, s a tájban gyönyörködve forgatta a bibliát, készült prédikációja összeállítására.

 

Folytatás

     

 

Statisztika