-
Harmadik fejezet
- Abaúj, a tágabb szülőföld
-
- Hegyek között, völgyek között
- (191-194. oldal)
messziről is jól látható
képben a hegyek között rejtőznek a táj részletei, híres, neves
települései. Ha behunyom a szemem ezeket is látom. Neked csak a
térképen mutathatom. Menjünk el egyszer még együtt erre az innen nem
látható útra, Andris. Igaz, hogy Encsen is, Sárospatakon is szólt
már a gitárod, de milyen jó volna pengetésed hallgatni az aranyosi
fürdő romjainál, ahol a hallgatag hegyek visszhangja szolgál
erősítőként.
Menjünk most csak úgy
képzeletben és nézzük a hegyek között átvezető hátborzongatóan szép,
romantikus szurdokot, az Aranyos patak völgyét. A Molyvás, Gece,
Nagykorsós – ugye milyen szép nevek! – erdővel borított meredek
kúpjai alig engedik be ide a napfényt. Ehhez a völgyhöz menet a
gibárti híd túloldalán jobbra kell fordulnunk, végig a falun, majd
Abaújkéren át, Abaújszántó mellett elhaladva érjük el Aranyost, a
hangulatos kis települést. Tovább megyünk mellette, s máris
következik a kőbánya, amelyből édesapám házunk alapozásához hordta a
követ. A bánya szemléltető módon mutatja a hegy belső metszetét. Ez
a völgy bejárata. Mindjárt az elején igazi látvány, a síksági
gyereknek valóságos csoda, a hegyoldalból kiugró hatalmas mohos
szikla. Neve is van: Ádámszakál. A Sárospatakról elüldözött diákok
Göncre menet erre haladtak, itt meg is álltak kis pihenőre.
Továbbhaladva a völgy baloldala kiöblösödik, a meredek hegy lábánál
szinte fényképszerűen látom az egyszerű berendezésű, pirostéglás
épületet: a fürdőházat. Ácsék voltak akkor a gazdái, akik szántói
lakosok voltak. Vödrökben húzták fel a fenyőfák alatti kútszerű
forrásból a vasas-timsós langyos gyógyvizet, amit tovább
melegítettek, azután deszka vályún vezettek a fürdőszobák kádjaiba.
Valahol azt olvastam, hogy Kossuth Lajos családja is gyakran
felkereste a kies fürdőhelyet. A nyitott kismedencében aranyhalak
úszkáltak.
Voltam ott gyerekkoromban
fürdővendég én is néhányszor. (Mindig reméltem, hogy ebből az
elhagyott helyből igazi, modern fürdőt épít valaki.) Egyszer
Nagypálnagymamám, másszor Petronagyapám vitt magával egy-két hetes
fürdőzésre. Nagyapával jobban szerettem menni, mert vele nagyokat
kirándultunk, még Simára, a fennsíkon levő kicsiny faluba is
elmentünk. Nagymama mindig féltett, nem engedett barangolni, egyedül
voltam fiú a sok nőszemély között. Már nem tudom pontosan, talán hat
vendégszoba várta a fürdőzőket, de ennivalót vinni kellett
magunkkal, volt konyha is, ahol főzni lehetett.
Ifjúságom idején már
gyakorta látogattam, biciklin karikázva, vasárnap délutáni
kirándulásként ezt a divatos kirándulóhelyet. Kedvelt találkozóhelye
volt a környék ifjúságának, ahol zene is szólt, ismerkedni, táncolni
is lehetett.
Az Aranyos patak akkor
tiszta volt, mint az igazi hegyi patakok. Kövek között csobogott,
másutt kövekről zuhogott alá kisebb, nagyobb zubogókat alkotva.
Nagyapám a patakban lépkedve megemelt egy-egy követ és megfogta az
alatta meghúzódó rákot. Nem láttam addig ilyen állatot, és persze
nem is ettem. Utálatosnak találtam a nagy ollóival, féltem tole. Nem
mertem enni sem belőle. De újdonság volt a síksági gyereknek az
egész hegyvidék, a magas hegyoldalak, a sziklatömbök, a fennsíkok,
még a somfabokrok is, a som fanyar íze, a csavargás hegyen völgyön.
Ha felkapaszkodunk a völgy végéig, amely egyre szélesebb lesz
kijutunk a Szerencs-Sátoraljaújhelyi útra, egy másik világba. Az már
a Bodrog völgye, a völgyben a híres Sárospatak, és Tokaj, és
Szerencs. Emlegettem már nyári vakációink kirándulásait, jártunk
ezen a vidéken is, egyszer éppen a pataki kollégium híres kertjében
vertünk sátrat. Késő este meglátogatott bennünket Ruszkai András, a
neves pataki kollégiumi tanár, akitől elfelejtettem engedélyt kérni
a sátorveréshez. Meglepődött és megnyugodott, amikor felismert.
Még az innenső oldalon a
hegyek között találjuk GÖNCÖT. Gyakran emlegetik a gönci hordóról,
amely itt készül, a gönci barackpálinkáról, a huszita házakról, de
igazi nagy művelődéstörténeti nevezetessége Károlyi Gáspár, Gönc
lelkipásztora, a protestáns Biblia magyar fordítója.
Hosszabb időn át volt
Károlyi késői utóda egykori tanítóképzős osztálytársam, Madarasi
Kálmán. Régi jeles pedagógusai: Sotkó József, Lénárt Ferenc, Gönczi
Jenő. Az iskola történetét Palánczné Sipeki Andrea írta meg egy
remek tanulmányban. És jól ismerem a Gönchöz közeli Vizsolyt is, a
mi szent helyünket, ahová kellő áhítattal vezet zarándokútunk. Hajdu
Imre írta Nekem nem térkép e táj című könyvében Vizsolyról.
„A Vizsolyba napjainkban
érkező vendég, látogató útja először a műemlék református templomba
vezet. Ez nem csoda, hiszen az épület egyike legbecsesebb építészeti
emlékeinknek. A templom apszisa, a hozzá kapcsolódó szentélynégyszög
és az ez előtti hajószakasz románkori, XIII. századból való, míg a
hozzátoldott szélesebb hajó és a nyugati homlokzat előtt álló torony
gótikus stílusban a XIV. században épült… A református templommal
szemben a főút túloldalán található hosszú, földszintes ház falán
1993-tól míves dombormű hirdeti. „Itt állt az a ház, amelyben
Rákóczi Zsigmond anyagi támogatásával Mantskovits Bálint 1589.
február 18. és 1590. július 20. között kinyomtatta Károlyi Gáspár
teljes magyar bibliáját. Állította a Vizsoly Alapítvány 1993
júliusában.” (Hajdu Imre: Nekem nem térkép e táj, Házam, hazám
Abaúj, Borsod, Gömör, Torna, Zemplén. Miskolc, 1997.)
Az aranyosi völgybe
kirándulva, csak elhaladtunk ABAÚJSZÁNTÓ mellett. Pedig Szántó is
hozzánk tartozik. A régi Abaúj Zemplénnel határos szántói járási
közponja, szerepe a térségben Gönchöz, Szerencshez hasonló. Összeköt
bennünket a Zempléni hegyvidékkel, Tokaj borvidékével. Valamikor,
amikor Fygud határát kijelölték határa még szomszédos volt Fel-
Szántó határával. Ugyancsak abaúji jelkép a Sátorhegy tetején
magasodó, messziről látható fából ácsolt kereszt. Az elbeszélők
szerint hat ökörrel vontatták fel a hegyre. Szántó nagy történelmi
múlttal és ezt a múltat idéző tárgyi emlékekkel rendelkezik. Közülük
is kiemelkedő a katolikus templom. A „szántói híres utca”, amely
cimbalommal van kirakva a piactérben szélesedik ki. Erre a piacra
gyakran ellátogatott Büdön keresztül édesanyám is, batyujában
használt ruhákkal és cipőkkel. Gyalogosan ment, leginkább Kristóf
Erzsike nénivel párban, úgyszólván toronyiránt, csónakon átkelve a
Hernádon, felkapaszkodva a büdi dombra, a szántói határon keresztül
vezető dűlőúton. És gyakori látogatója voltam magam is,
különösképpen otthoni tanítóskodásom idején. Tiszteltem,
nagyrabecsültem Homonnay István tanító urat, a „nagy öreget”. A régi
klasszikus néptanító egyik igazi megtestesítőjét. És igazi jó
barátom volt ott, és maradt élete végéig Bakonyi Béla, az abaúji
ének-zene kultúra nagy apostola. 50 évig volt kórusvezető, volt
olyan időszak, amikor 15 kórust vezetett egyidőben. Ugyancsak
értékeltem, kedveltem Lengyel István igazgatói munkáját, pedagógus
személyiségét. Bakonyi egyik könyvében a helység nagy fiának, Jászay
Pál történetírónak állít emléket. A táj jellemzésére ide kívánkozik
két Jászay idézet.
„Boldogkőtől csevegő
morajjal kergeti a kies völgyön Szerencs pataka, mind hév, mind
tiszta habját. Csoda-e hát, ha krónikáink minden egyes szava magával
ragadja lelkemet! Azon a vidéken születtem, mellyel Árpád, az
országalkotó, s vitéz nemesei a tarczali hegy tövéből Takta melletti
táborukból örömpillanattal áttekintvén, szivök felgerjedésében
Szerelmesnek neveztek.”
Ideje visszatérnünk a
Hernád közvetlen túlpartjára, a GIBÁRTI DOMBTETORE. A tető
fennsíkján megvizsgálunk egy titokzatos síremléket. Alakja kis
kőkoporsó forma, oldalában vésett felirattal, de ezt így képzeletben
nem tudom visszaidézni. Ehhez az emlékhez is kapcsolódik az ismert
legenda, hogy olyan koporsó, amely nem marad meg a földben, mert az
újra meg újra kiveti magából. Innen letekintve egészen közelről
tűnik elő az a vidék, amely lakóhelyünk, a Hernád völgy síksága. Jól
látható, milyen szépen simul be ebbe a sajátosan változatos tájba, a
völgy szinte fűzérre kapcsolt kis falvai közé a mi falunk, a maga
szerény templomtornyával. Szépek a hegyek, de szép a völgy is. Volt
egyszer Fancsalban, a túloldalon levő faluban, egy fiatal
segédlelkész. Valamelyik alföldi vidékről került ide. Ő szinte
minden nap elgyalogolt Gibártra, felkapaszkodott erre a tetőre, s a
tájban gyönyörködve forgatta a bibliát, készült prédikációja
összeállítására.
