Petró András

Fügödi emlékkönyv - Abaúji örökség -

 

Első fejezet

Fügöd, a Bársonyos partján

Dr. Thóbiás Gyula, a kastély ura

(95-98. oldal)

Részlet Dr.Thóbiás Gyula életrajzából   „1892-ben született Felsőáncon, úgy anyai, mint apai ágon ősrégi nemesi családból. Középiskolai és egyetemi tanulmányainak befejezésével megszerezte a jogi doktorátust, azonkívül vizsgázott gépész és elvégezte a tűzoltótiszti tanfolyamot is. 1921- óta alsófügödi és deteki gazdaságában gazdálkodik. A földmegváltási eljárás során 104 holdnyi szántóföldet adott át földnélküli munkásoknak és törpebirtokosoknak. Ezenkívül több, mint ötholdnyi területet adományozott vitézi telek céljaira. Tagja a volt vármegye törvényhatósági bizottságának és a népművelési bizottságnak. Igen széleskörű irodalmi és tudományos tevékenységet fejt ki, főképpen az ornithológia területén. Eperjesi joghallató korában titkára volt a sárosvármegyei Állat és Madárvédő egyesületnek, ahol sok előadást tartott a vármegye iskoláiban és egyesületek gyűlésein. A kassai és a magyaróvári M. kir. gazdasági akadémiákon madárvédelmi telepet létesített és ezek eredményei alapján a M. kir Madártani Intézet a többi akadémián is megbízta telepek létesítésével és a gazdasági szakiskolákban vándorelőadások tartásával. Cikkírója az összes zoológiai és vadászati folyóiratoknak, de ezen kívül számos cikke jelent meg az ország napi sajtójában. 1911 óta M. kir. Madártani Intézet megfigyelője és 1923-ban szervezte meg az alsófügödi megfigyelő állomást. 1925-ben a magyar királyi Meterológiai és Földmágnességi Intézet másodosztályú állomást állított fel Alsófügödön. Az Országos Állatvédő Egyesület 1922-ben örökös tiszteletbeli tagjává választotta. Választmányi tagja a Magyar Meterológiai Társaságnak, a Magyar Gyermektanulmányi és Gyakorlati Lélektani Társaságnak, a Tiszajobbparti Mezőgazdasági Kamarának, az Országos Többtermelési Liga községi többtermelési tanácsadója, az encsi járás első körzetének gazdasági tudósítója, a Gazdák Biztosító Szövetkezetének szakbizottsági elnöke. Tagja volt a jogakadémiai államvizsgák eltörléséig a miskolci Jogakadémia államtudományi vizsgálati bizottságának. Országos alelnöke és dísztagja a Magyar Ornithológusok Szövetségének, a „Hermann Ottó Díszérem” tulajdonosa és a Magyar Ornithológusok Országos Szövetsége miskolci kerületének ügyvivő alelnöke.      Az egész vármegyére kiható nevezetessége az alsófügödi gazdaságnak az ott felállított meteorológiai állomás és madártani megfigyelő állomás.”   (Abaúj vármegye és társadalma 1931-ben.)

hóbiás úr kastélya gyerekkoromban olyan volt, mint valami rejtelmes, félelmetes, titokzatos várkastély. Egy másik világ. A gazdagság, az úri élet szimbóluma. Tavaszonként a kastély előtti széles füves árokban legeltettük a libáinkat. Ilyenkor mindig hallgatóztunk, hátha megtudunk valami titkot a benti világról. Egyszer valóban hallottuk a Kisasszony hangos veszekedését, de észrevettek bennünket és bezárták az ablakot.

 

Az út felől hatalmas díszes kovácsolt vaskerítés védte a kastélyt, amely téglabástyák között feszült, magas, Erős téglafalra építve. A kapui akkorák, hogy két ember kellett a kinyitásukhoz. Ritkán nyitották, amikor az uraságot vitte valahová a hintó, vagy amikor terményt szállítottak a magtárból. Látogatója kevés volt, felesége nem lévén, vendégeket sem hívott. A tanító urat és a tisztelendő urat látta vendégül Gyula napon, akik számára mindig nagy eseményt jelentett a tisztelgés.

 

A kerítésen belül, a kastély előtt, hatalmas fenyőfák jelezték, hogy ez itt előkelő hely. Tömbjéhez hozzátartozott a magtár is, ez bizony rontotta a kastély előelőségét. Szép volt viszont a belső udvara. Középen hatalmas kerek virágágy, rengeteg virággal. Mellette a filagória, sohasem értettük ennek a nehezen kimondható szónak az értelmét. Karcsú, szép építmény, faragott fa oszlopokra épített pavilon, benne fehér, fából készült elegáns ülő garnitúra, az oszlopok között körben szépen kimunkált farács, s az egész építményt futórózsa takarja. Itt kaptak helyet a meteorológiai állomás látványos mérőeszközei. (Az állomás barométerrel, száraz-nedves hőmérő-párral, maximum-minimum hőmérő-párral, talajhőmérővel, csapadékmérővel, Wild-féle szélzászlókkal volt felszerelve.) A kastély belső részéhez nem holmi falusi tornác csatlakozott, hanem télikert szerű üvegezett veranda, ugyancsak tele virággal. A kastély udvarát magas drótkerítés zárta el a majortól, a gazdasági udvartól. A magas kőfalhoz belülről csatlakoztak a cselédházak, de ezt már leírtam. Ebben az udvarban voltak az istállók lovaknak, teheneknek, sertéseknek, a kovácsműhely, a gépszín. Itt volt az a pincelejárat is, amelyről úgy tudtuk, hogy titokzatos alagút bejárata, az alagút pedig Boldogkő várához vezet. De sokszor terveztük, hogy kibontjuk az omladékot, és feltárjuk az alagutat. Végül, mintegy a kastély ellenpontjaként a számtartói lakás és iroda zárta le az uradalmat. Innen könnyű volt ellenőrizni a cselédség munkáját. Egyébként ez az iroda volt a színjátszók és a zenekar próbahelye is. A kastély nyugalmát, biztonságát két hatalmas farkaskutya őrizte. Ha valaki közeledett a kapuhoz már elő is rontottak, ijesztő vicsorgással, ugatással jelezték, hogy tilos a közeledés.

 

A Nagyságos úr, jól megtermett, nagydarab ember, széles arcú, magas homlokú, kissé nehézkes járású. Seszínű haját középen választja el. Beszéde gyors, raccsoló, mint az arisztokratáké. Szívesen utánoztuk, s ebben bizony nagyapád is jeleskedett. Gyalogosan csak egy-egy sátoros ünnepen láttuk templomba menet-jövet. A templomban az utolsó mennyezetes padban, Hidegh úr hajdani padjában ült.

 

Hogyan is került o Eperjesről Fügödre? Testvérbátyja, Thóbiás Ferenc vette meg ezt a birtokot a század elején. O még Tekintetes úr volt, jó gazda, akit tiszteltek a faluban. Tagja a presbitériumnak, támogatta az egyházat. Gyakran betért Petronagyapáékhoz is. Pista bátyám emlegette, hogy hosszú borkabátja zsebében mindig volt valami, leginkább dió. Családja nem volt, az o halála után örökölte a vagyont a fiatalabb testvér, Gyula.

 

Ahogyan most lapozom az egyházi jegyzőkönyveket meglepetéssel olvasom, hogy indulása a faluban nem volt valami szívderítő. Az egyház éppen új harangok vásárlását határozta el, ennek költségére külön egyházi adót vetett ki a hívekre. Thóbiás úr nem fogadta el a rá kiszabott adó mértékét és éveken át pereskedett az egyház vezetőségével. Később azután megbékéltek, 1928-ban őt is beválasztják a

presbitérium tagjai közé.

 

A kastély másik lakója a Kisasszony, már öregecske hölgy, Lengyelhonból került ide, nem tudni, mikor és hogyan. Magyarul még mindig szívderítő, kedves akcentussal beszélt, őt is szívesen utánoztuk. A Kisasszony nagyhatalom volt a kastélyban. Ő volt a házvezetőnő, a szakácsnő, a titkárnő. Hogy feleség is volt-e? – az nem tartozik ránk. Mindent látott, mindent tudott. Félt tőle a segédtiszt úr, a gépész úr, a cselédek is. Leginkább Thóbiás úr félt tőle, akivel folyton perel.

 

A következő igaz-mesék hőse a tűzoltó, a kultúros, és az ornitológus Thóbiás úr. Elismerem, ezek a történetek nem a tudományos ismeretterjesztés szolgálatában íródtak, nem a tudósi teljesítményt méltatják. Inkább a főhős emberi gyengeségeit, esendőségét veszik célba. Bizony érződik bennük a csúfolódás, a káröröm. Mit tegyünk? Aki legendává, mesehőssé válik, annak vállalnia kell az istenadta nép igazságszolgáltatását is.

 

* * *

 

Thóbiás úr nem nyilatkozhat erről, de úgy érzem, kissé elnéző mosollyal olvasná ezeket a meséket, s azt mondaná, hogy ez bizony túlzás, nem egészen így történtek, de jól van, legyen nektek igazatok, mulassatok csak rajtam. Akik valami szokatlant, valami mást akarnak, bogarasak, különcök lesznek a világ előtt. És írná tovább legújabb cikkét a madarak vándorlásáról. Amint ezzel elkészül beül a hintójába. A hintót hat gyönyörű gólya röpíti hangos kelepeléssel és csivitelő fecskék sűrű raja kíséri.

A fügödiek pedig csak ámulnak, bámulnak.

 

Statisztika