Petró András: Fügöd emlékkönyv 115-120. oldal

MOSTOHA SORSÚ RÉSZE A FALUNAK. Az útján nincs burkolat, ha esik az eső, iszonyú, ragadós sár képződik rajta, különösen a keréknyomokban. Időnként ugyan leszórják kaviccsal, de azt hamar elnyeli a sár. Nehéz rajta a közlekedés, volt eset, amikor a halottat sem tudtuk végig vinni rajta. Az igazi veszedelem a téli havazással érkezett meg. A széljárással keresztben fekvő utat azonnal befújta a hó. Nagyobb telek idején teljesen megtelt hófúvásokkal, ment a falu férfi népe havat hányni, kiszabadítani a lakókat. Volt, amikor a magas hófúvás tetején tapostunk ki gyalogutat.

A Másvég első háza, Heldékkel szomszédságban CSÉCSI JÁNOSÉK otthona. János bácsi és Mari néni a szülők. Előttük a harangláb, János bácsi húzza meg temetés idején vagy tűzesethez riasztva. Szájára csüngő bajusszal, szájában örökké pipával látom őt, az alacsony, sovány, mindig munkálkodó parasztembert. Kedvelik egymást édesapámmal. Ő az idősebb 1891-ben született, de egy évvel túléli édesapámat. Népes család: Margit, Erzsi, János, Laci és Ica. Laci és Erzsi miskolci lakosok, Ica Encsre költözött. János, a gyerekkori jóbarát került fel Pestre, és tragikus körülmények között, fiatalon halt meg 1967-ben. Vegyes vallású család. János bácsi után a fiúk reformátusok, Margit néni után a lányok katolikusok. Jól ismertük egymást, sohasem hallottam, hogy ebből viszálykodás lett volna közöttük. Igaz, hogy a temetőben külön nyugosznak. A református oldalon János bácsi, a katolikus oldalon Margit néni. A család tagjaival leginkább a temetőben találkozom.

A mellettük levő házban él HAVAS ANDRÁS családja. Velük együtt az öreg Havas néni, a bábaasszony. Tüneményes asszony, jó kedélyű, nevetős, tréfálkozó, kicsiny és gömbölyű, s hát hivatásánál fogva megfordult minden házban, nem volt előtte titok. Otthonosan érezte magát mindenütt. Azt mondják, hogy nagyon jó bába volt. Ő fogott meg engem is. Havas néni fia Andris bácsi, az ő felesége Novák Erzsi néni, fiuk János, akiből vasutas lett. Itt mondom Novák Juliskát és Jolánkát is, akik Felsőfügödön laktak, de a Havas féle ház is otthonuk volt. Erzsi nénire emlékszem igazán, o járt hozzánk fonni, szívesen hallgattam csintalan történeteit. Ugye milyen gyakori név volt lányoknál a Jolán, fiúknál a János, és persze az András is.

A következő ház lakói KRISTÓFÉK, A SZÍJGYÁRTÓÉK. Lajos bácsi felesége Nagy Erzsébet és az ő testvére Zsuzsa. Többször is emlegetem majd őket. Ez egy nyitott, nagy, puszta udvar, talán még kerítése sincs. Itt érem el legközelebb a Bársonyost. Két fiuk van, Sanyi és Lajos. Lajos bácsi, mint mondottam szíjgyártó. Mi csak szíjártónak hívjuk. Szép mesterség az övé, de meggazdagodni nem lehetett belőle. Ahhoz több megrendelésre lett volna szükség, és a vásári szerszámok olcsóbbak voltak. Szerettem bámészkodni körülötte. Gyorsbeszédű ember volt, zömök, erős, nagyon gyorsan tudott dolgozni is, gyakran megfordult nálunk. A mester szereléke, munkaruhája erős borkötény, szerszámai: sokféle tű, fonal, fogó, olló, szegek. Javított szakadt, ócska hámokat, de időnként készített gyönyörű, sallangos, szögekkel kivert díszes lószerszámot, ünnepi hámot is. Ez a megrendelés neki is ünnep volt. Ugyanebben a házban albérlő Amberg mester, a tejcsarnokos, mindig gumicsizma volt a lábán, aki feleségül vette Nagy Zsuzskát, de őket már megírtam a Bársonyosról szólva.

A víz a szomszéd TARR ANDRÁSÉK kertje alatt kanyarodik ki az út mellé. Andris bácsira nem is emlékszem jóformán, elvitte őt is a háború, a család magára maradt. Erzsi néni és Margit lánya viszont gyakori látogató volt nálunk. Margit néni sok mindennel próbálkozott, hogy fenntartsa a családot. Közel lévén a határ, érdemes volt bizonyos árukat áthozni, különösen edényféléket, cipőt. Kedveltek voltak a Bata cipők. Ő inkább cigaretta papírt, öngyújtókövet csempészett, ezeket könnyebb volt elrejteni. Nálunk is voltak rejtekhelyei. Bandi fiuk vállalta többek között a sírásói feladatot. Amikor 1989-ben édesanyámat temettük, ki kellett bontani édesapám sírját, ő szedte ki és mutatta meg nekem a csontvázát. Kezembe vehettem a koponyáját. Megrendítő találkozás volt, de nem éreztem félelmet, borzongást. Szeretettel simogattam meg, amit csak gyerekkoromban tettem, sűrű hajába túrva.

Szóval a Margit néniék kertje alól bukkant ki a víz az út szélére. Az ő kertjük is jó horgászhely volt, nem haragudtak, ha odamentünk. Az út mellé kanyarodó víz a Bársonyos legcsúnyább része. Iszapos partszakasz, tele ronda dongókkal, bogarakkal, legyekkel, békákkal. A békák nagy brekegést csapnak és nagyot cuppannak, amikor a vízbe ugranak. Itt bizony nem fürdik senki. A tehenek is belegázolnak a legelőről jövet, tovább dagasztják az iszapot. Ezt a részt Cigányháznak hívjuk. Amilyen hirtelen előbukkant a víz, olyan gyorsan el is tűnik az újabb kanyarban.

Itt egy kicsinyke ház a balparton, ZÁDECKI ZSUZSI NÉNI lakik benne. Igazán olyan mesebeli ház, a benne lakó anyókával. Olyan gyűjtögető életmódot folytat. Innen való az a ZÁDECZKI LAJOS, aki igazi közéleti ember lett a faluban, szervezte az eseményeket, a sportéletet, a kulturális megmozdulásokat, okos, ma úgy mondanánk, hogy tehetséges menedzser, kommunikátor, aki mindenkivel megtalálja a hangot. Milyen nagy veszteség, hogy nem tanulhatott tovább! Nagyon szerette édesapámat, amikor temettük odament a nyitott koporsóhoz, ott siratta, csókkal köszönt el tole. Később azután boltot is nyitott Felsőfügödön a Hidegh féle házban. Mindenki szereti, ő az akire igazán illenek a „kellemes, nyájas, közösségi ember” jelzők. Szegről-végről rokonságba is kerülünk, mert o veszi el Pálmát, keresztanyámék legidősebb lányát.

Az ő házuk után dűlőút nyílik baloldalon, ezen lehet egyfelől a kertalatti földekhez jutni, másfelől a Vízrejáró-dűlő földjeihez. Ezek a földek elnyúlnak a Bársonyosig. Szép része a határnak. Maga az út egy másik dűlőútig tart, ez az iskola mellett visz ki a határba, a tanítóföldek (javadalmi) mellett vezet el a vízig. Szerettem ezeket a dűlőutakat. Mindegyik másféle. Az egyiken nagy a forgalom, mélyek a keréknyomok, a másikon gyér, alig látszanak a mélyedések, ezért aztán különböző rajtuk a növényzet. A mellettünk vezető dűlőút például tele volt illatos vadzsályával, árvacsalánnal, ezen inkább szarkaláb és pipacs virágzik.

Igazi pártfogóim Tóth Jánossal együtt, amikor 1944 őszén összeszedik a még otthon maradt férfinépséget és zárt kötelékben hajtanak bennünket fiatal nyilas suhancok nyugatra. Nagy megpróbáltatás ez a családnak. Édesapámról már nem is tudjuk merre van, most én is elmegyek. Édesanyám ott marad a két lánnyal, amikor egyre közelebb hallatszik a front moraja. Többször akartam ezt is megírni, de annyi háborús történetünk, kalandunk volt akkor, ezekhez képest az enyém csak semmiség, egyhetes kiruccanás. Végig a Szádellői völgyön, akárcsak az Aranyosi völgyben járnék. Krasznahorkáig jutottunk el, de most nem szólt a tárogató, iszonyú kavarodásban jöttek, mentek mindenféle alakulatok. Mindig szándékoztam ellátogatni ehhez a híres várhoz és sohasem sikerült. Távoli világ lett belőle. Ebben a kavargásban csatlakoztam egy szökésben levő csoporthoz. Vezetője zászlósi rangban levő tanító, aki bevett a csapatába, katonasapkát nyomott a fejembe. Hamis nyíltparancs birtokában visszafelé meneteltünk. Egyszer csak azt vettük észre, a régi határmentén levő falu (Buzita) egyik istállójában éjszakázva, hogy reggelre át is ment felettünk a front. Innen hazafelé már az ugyancsak megszökött Csécsi István bácsival jöttünk, aki megmentett attól, hogy a fiatal román tiszt zsinóros kabátom miatt officirként fogságra vessen. – Nem, nem officír, diák, deák, iskolás – magyarázta kézzel-lábbal István bácsi. Így aztán megelégedett azzal, hogy elvette az órámat és elengedett. Mondani sem kell, mekkora öröm fogadott otthon, amikor megérkeztem. Látod, Andris, ez a bajom.Mindig eszembe jut valami, ennek a történetnek sem itt lenne a helye.

Temes Jóska teszi mindig rendbe a tanítókert fáit is. István nyugodtabb, méltóságteljesebb, ő végül megnősül, Arnóczki Böskét veszi el a Hustákról, és az o fiuk a nagyon tehetséges István, tanár, majd gimnáziumi igazgató Debrecenben. Ime egy újabb szép fügödi karrier. Talán itt a legalkalmasabb azt is megjegyezni, hogy ugyancsak szép pályát futott be barátja, a már emlegetett Majoros Pali rokonunk, aki tanszékvezető főiskolai tanár a Budapesti Gazdasági Főiskolán.

Ezután elbizonytalanodom az idegenvezetésben. Ezt a részét a falunak már nem ismerem igazán. Nagy Sándor (nekem inkább Sanyi fiú) térképe alapján könnyebb az eligazodás, de segítenek a húgaim is. Az első ház jobbra, mert baloldalon nem folytatódik a házsor, hosszában épült, a hátát mutatja felénk, eleje a vízre néz, az IMRE FÉLE PORTA. Lakója Tóth Jánosné Imre Rozál. Fiuk Bertalan, Ilona lányuk Ináncson lett bábaaszony. Ugyancsak a hátát fordítja felénk a szomszéd, ZÁDECKI ISTVÁN bácsi háza. Felesége Erzsi néni. Népes család, több gyerekkel: István, Pali, Ica, Jóska.

Mellettük van a CZAP féle ház, ahonnan Annára emlékszem bizonyosan, nem is tudom, hogy voltak-e testvérei. János bácsi is ácsmester volt, de kevés munkája akadt. Innen fordulunk a Szugba, ahol SZABÓ FERI bácsi házát találjuk. Ő volt híres a szamaráról, és jól emlékszem a nagy riadalomra, amikor szalmatetős házuk kigyulladt. Két gyerek volt a családban: Feri és Ica. Feri bácsi nagyon szorgalmas, kedves, derűs ember volt, sokat dolgozott és fontos szerepet kapott szökésem történetében. Felesége, vékony, visszahúzódó asszony volt. Mellettük laktak TEMES ANDRÁSÉK, öt gyerek volt a családban: István, József, András, Boriska, Ferenc. István és József költöztek ki a vízrejáró mellé, de őket már bemutattam. András és Ferenc nevét a hősi halottak tábláján olvashatjuk. Ők voltak az a család, ahonnan ketten is áldozatai lettek a háborúnak.

A szug másik oldalában lakott a BOCZÁN CSALÁD. Imre bácsi és felesége Manyus néni, aki elismerten szép asszony a faluban. Az ő kertjükben volt igazi, gondozott gyümölcsös a Bársonyos partján, ahonnan könnyű volt szükség szerint öntözni is. Ircsi húgom segít a gyerekek felsorolásában: Laci, Margit, Imre, Ica. Lacival van később is kapcsolatom, o volt korban legközelebb hozzám. Erről a Boczán Imre bácsiról volt külön mesém is számodra, Andris, emlékszel ugye, az volt a címe, hogy: Akiből nagy színész lett volna. Szereplője egyébként a Thóbiás úrról szóló történeteknek is. Ugyanaz az alkat, mint Pécsi Sándor, a nagy színművész. Isteni kedélyesség, örök vidámság, ugrató készség, zseniális tehetség. Édesanyám sokszor mondja neki: nem tudom mikor higgyek neked, mikor bolondozol, mikor beszélsz igazat, te Imre. Nagy propagálója a gyümölcstermelésnek, de nem igen követik, nincs hagyománya, nincs hozzá szakértelem. Volt ugyan minden kertben gyümölcsfa, leginkább szilva, amiből lekvárt főztek az asszonyok, és pálinkát főztek Forrón vagy Szentandráson a férfiak.

Szomszédságában BAKOS JÁNOSNÉ három fiával, Jánossal, Andrással, Józsival. Józsi immár Józsefként került a hősi halottak sorába. Bakos néni vékony, kicsi asszony, de rendkívül érdeklődő, szorgalmas, közéleti ember lesz belőle, tanítóságom idején ő az iskola takarítója. Már a szug fordulójában mutathatom a siralmas állapotban levő csordásházat. Gyerekkoromban ez volt az egyetlen építmény, amelyen szemlélhettem, hogyan hal meg egy ház. A következő házban lakik a HORNYÁK CSALÁD, Pista idősebb tőlem, Terit már emlegettem a tánctudásával. Nagyszerű marokszedő volt ő is. Ez a család is csonkult a háborúban, András maradt a csatamezőn. Jó lenne, ha egyszer valaki kinyomozná, hogy ki, mikor, hol vesztette életét, mit tudnak róluk a hozzátartozók.

Ezután rokonház következik, BALOGH JÁNOS asztalos mester a gazda, de felesége Margitka néni a rokon, az első aratásom történetében emlegetem ügyességét. János bácsi műhelyében többször is bámészkodom, tetszik, ahogyan dolgozik. Néha még arra is gondolok, hogy jobb lenne talán kitanulni ezt a mesterséget, mennyivel jobb a műhely hűvösében dolgozni, mint a határban, ahol az amúgyis nehéz munka mellett el kell viselni az időjárás viszontagságait is. És könnyebb, tisztább munka, hamarabb látszik az eredménye. Már tanítóképzős koromban csináltattam János bácsival egy csinos könyvállványt, az itt elhelyezett könyvekből lett könyvtáram alapja. Pályaválasztási elképzeléseimben szerepelt a könyvesbolti munka is, elsősorban arra gondolván, hogy ott azután van kéznél elég könyv az olvasáshoz, és az árusítás közben könyvszerető emberekkel könyvekről beszélgethetek. Arra persze legmerészebb álmaimban sem gondolhattam, hogy lesz az életemnek olyan időszaka, amikor a könyvszakmában tanítom és vizsgáztatom a szakmába igyekvőket. A legfőbb vágy persze a tanítóság marad. János bácsiék három gyereket neveltek: Margitot, Valikát, Irénkét. Valika ma is Fügödön él, özvegyasszony, és úgy szereti a teheneket, mint édesanyám szerette.

A díszesebb betonkerítés a TAKSÁSÉK portáját őrzi.Taksás János bácsira alig emlékszem. Feri bácsi nemcsak jó gazda, de jó muzsikus is, oszlopos tagja a zenekarnak. Felesége Verpec Regina. A gyerekek: Feri és Margit. Édesanyám nagyon kedvelte a két asszonyt, mármint Regina nénit és Margitka nénit, amikor a téeszvilágban jöttek fejni a nagy istállóba biciklivel, mindig megálltak a kerítés mellett egy kicsit beszélgetni vele, ha nagyon siettek, akkor csak bekiabáltak. A következő házban is Taksás család lakott eredetileg, és itt laktak Árvaiék. Nem ismertem őket közelebbről, Ircsi húgom mondja, hogy szentandrási kötődésű család volt. Ebben a következő házban ismét egy ZÁDECKI család él: JÁNOS BÁCSI, felesége Csécsi Borbála. Bandi fiuk velem egyidős, meg is értjük egymást, de ez már egy másik körzet, ritkán találkozunk. Két húga van: Ica és Borika.

Közeledünk a falu végéhez, már itt a GÁSPÁRÉK háza. Gáspár bácsi is András, felesége Csatlós Jusztin néni. Sokat látom a faluban. Hozzánk is bejön, amikor sok székfűvirág nyílik az udvaron és leszedi. A gyerekek: János, aki Franciaországban élt, Józsi Székesfehérváron, Andris, Zoli és Pali, ok Fügödön laktak. A ház rohamos pusztulásnak indult, ők vették meg azután a Held féle házat. Kertészkedéssel foglalkoztak akkor, amit megtermeltek az encsi piacon árulták.

A következő ház rangosabb, nagyobb, magasabb alapokra épült, gazdája ZÖLDI IMRE, Mikola Bori néni testvére. Egyidőben itt lakott Piroska is. Édesapja, Zöldi Pál nevével többször is találkozom az egyházi iratokban. Imre különös, bohém figura, aki ki akar tűnni, más akar lenni. Szüleim nemzedéke inkább, de a fiatalok társaságát keresi, színészektől ellesett mozdulatokkal tartja a cigarettát, eltartott kisujjal a csészét, középen választja el a haját, modorosan, bizalmaskodva beszél. Később kiköltözik innen, a velünk szembeni Novák házat veszi meg. Próbálkozik cséplőgéppel is. Később kocsmát nyit, ami igazán nem neki való, megissza a hasznot. Kétségtelenül eszes ember, érdeklődőbb, tájékozottabb az átlagnál. Többször is próbálkoztam figurája megírásával, de sohasem sikerült.

Mellette bújik meg, kissé beljebb az utcafronttól NAGY JÁNOS bácsiék háza. János bácsi vasutas volt, ez meglátszik életmódjukon, a ház berendezésén is. A gyerekek: Béla, o veszi el Csécsi Margitot, Jani, Piroska és Laci. Ő velem egykorú. Ugyancsak miskolci diák, vidám, magabiztos, jó fellépésű ifjú. Gyakran vendég nálunk is, de nem miattam.

A legutolsó ház NAGY SÁNDOR bácsiék háza, portája. Ez igazi gazdaporta, a szükséges melléképületekkel. 11 hold földön gazdálkodtak. Felesége Boriska néni Graf leány, testvére Kristóf Irénke édesanyjának. Példamutatóan összetartanak, segítik egymást Irénke továbbtanulásában is. Sándor bácsinak jó lovai vannak, ő is szokott nálunk besegíteni a termés behordásakor. Az egyik nyáron én voltam a segítője, együtt mentünk ki a földre, én adogattam fel a kévéket a szekérre. Jókat beszélgettünk. Ültem mögötte a magasra rakott szekéren, csodáltam, hogy milyen biztonsággal kanyarodik az útról az udvarba, pedig elég szűkös volt hozzá a hely. Sándor bácsi tipikus paraszti alkat, Veres Péterre emlékeztető, barátságos, kedves, amikor már csak látogatóba jártam haza találkozásunkkor rokonként köszöntött, megölelt, megcsókolt, kikérdezett. Egy fiuk van, Sándor, aki mezőgazdasági szakember lett, alkatra is, arcra is nagyon hasonlít az édesapjához. Felsőfügödre költözött, ma ő az egyház gondnoka, követi ebben Graf nagyapját, aki éppen a Thóbiás úrral folyt vita idején képviselte az egyház érdekeit. És segítőm is a múlt felderítésében.

A temető mellett vagyunk, de most nem látogatjuk meg az ott lakókat, a hídra sem megyünk ki, visszafordulunk. Az első ház GRES JÓZSEFÉK kicsiny háza, kevés emlékem van róluk, az Anna neve maradt meg bennem. A mellette levő ház lakóit, TÓTH ANDRÁSÉKAT jól ismertem. András bácsi a Főúton megismert ácsmester idősebb fia. Ő inkább saját kis gazdaságával törődik, nincs benne az a közéletiség, közszereplés, mint a sokat emlegetett János öccsében. Lánya Ilonka, fia Imre, a második házasságából Bandi és Lajos. Nagy ambicióval törekedett azon, hogy a gyerekek továbbtanuljanak. Szorgalmas, csendes család, teszik a dolgukat. Imrét többször látom, ha a