Petró András

Fügödi emlékkönyv - Abaúji örökség -

 

Első fejezet
Fügöd, a Bársonyos partján

Encs a nagy szomszéd

(51-54. oldal)

agyapám vőfélykönyvében így jelölte meg a szerző személyét: ifj. Nagy Pál írta Also Fügödön utolsó posta Forró Encs Abaúj Torna megyében. A lexikonok Fügödről szóló ismertetéseiben mindig szerepel Encs, jelezve hogy itt van a vasútállomása és az utolsó postája. Amint a történetírók írják: neve az újvári ispán poroszlójának nevében tűnik fel először 1219-ben. Az oklevél Hensynek nevezi.

 

Az akkori Encs a térség legjelentősebb települése, A NAGY SZOMSZÉD, bár a járási székhely akkor még Szikszó. Fügöd mindig is Encs árnyékában élt, közigazgatásilag is hozzá tartozó, az encsi körjegyzőség tagja. Összekapcsolta a két falut a közös egyházi szervezet is. Furcsa, ellentétes viszonyban voltunk vele. Mindig úgy éreztük, hogy kárunk van ebből a szomszédságból, elszívja előlünk a levegőt, gyengék vagyunk érdekeink védelmére. Szidtuk is gyakorta. Ugyanakkor nem tudtunk meglenni nélküle, praktikusan sok hasznunk volt ebből a helyzetből. Szinte naponta kellett Encsre mennünk ügyes bajos dolgaink intézésére. Ott volt a vasútállomás, ahol vonatra szállhattunk. A posta a maga szolgáltatásaival. Nekünk is volt postásunk, aki naponta ment Encsre, ott megkapta a fügödiek küldeményeit, és ő kézbesítette ki minden címzettnek. Encsen volt az orvos, akihez betegségünkkel mentünk, az állatorvos, akit beteg állatainkhoz hívtunk, ha már muszáj volt, a patika, ahol a nagyon drága orvosságot kiváltottuk, a jegyzőhivatal, ahol befizettük az adót. Ha a patikába mentem, mindig úgy éreztem magam, mintha templomban lennék, de illata félelemkeltően a betegségre emlékeztetett. Vajon használ-e majd az orvosság?

 

A község bírója Zsibai Sándor volt akkor, református lévén a fügödi egyházban presbiter. A körjegyző Homonnay László. Tekintélyes úr volt, de nem a félelmetes, a gyűlölt fajtából.

 

PIAC HETENKÉNT KÉTSZER VOLT, bár itt ritkán kínálta csirkéit, kacsáit édesanyám, mert elkeltek azok piac nélkül is. A piactéren tartották a gyűléseket is, itt mondták el gyújtó beszédeiket a képviselőjelöltek. Hiába erölködtek, akkor ez a mi népünk nemigen tapsolt. Leginkább hümmögött, hogy: majd meglátjuk. Emlékszem itt a devecseri Pásztor József, tehetős gazdaember képviselőjelölt beszédére, akit sokszor szakított meg figyelmeztetésével a mellette ülő körjegyző úr. Már a háború után, az 1945-ös választások alkalmával hallgattam ugyancsak itt ifjúságom nagy irodalmi eszményének, Veres Péternek a kortes beszédét. Nagy dolog volt, óriási élmény, hogy ott állok tőle három méterre, látom, hallom azt, akit eddig könyveiből ismertem. A közönségnek viszont fogalma sem volt arról, hogy ez a parasztember híres író, elismert az értelmiség körében, különösen sok olvasója, híve van a tanítók között. Neki sem volt sikere. Nem figyelmeztették a tanácsadói, pedig rohangáltak körülötte éppen elegen, hogy ez a parasztság nem az Alföld „rideg parasztsága”, az itteni szegénység nem az ottani szegénység. A falu népszerű bábája egyetlen közbeszólásával szinte nevetségessé tette a híres írót, a parasztpárti politikust.

 

Egyébként furcsán indult Fügödről menve ez a nekünk nagy falu-város. Vadásziék házával kezdődött az egyik oldalon, a másikon néhány ház, rangosabbak, városiasabbak, mint a fügödi házak, köztük dr. Márkus Leó állatorvos villája. Volt ott valami hivatalféleség is, talán a vízügyhöz tartozó. Jobb oldalon a posta fákkal körülölelt, hangulatos épülete, majd kissé visszafelé kanyarodva a vasútállomás. Encs legkorszerűbb emeletes épülete abban az időben. Formája, tömege engem újkori várkastélyra emlékeztetett. Az állomásfőnök már az úritársasághoz tartozott, igaz, a postamester is. Az állomással szemben jelentéktelen épületben volt a csendőrörs, innen indultak rendszeres ellenőrzésre a járőröző csendőrök.

 

A hangulatos kezdet után megszakadtak a házsorok, csúnya üres terület következett, baloldalon a vasút, mellette ronda gabona és faáru raktárak, majd a sorompó. Jobboldalon kőfal, a Gomba-féle kastély parkjának kerítése. Ez a kastély nem volt olyan titokzatos, hiszen Lacit is, Mariannt is jól ismertük, Mariann tisztelt kollégánk lett és Gulyás Jancsi vette feleségül. S végre újra kezdődik az utca, hamarosan itt a nevezetes kereszteződés, az útelágazás.

 

A GIBÁRT FELŐL ÉRKEZŐ KERESZTEZŐ ÚT EGYÜTT SZELTE ÁT A KÖZUTAT ÉS A VASUTAT. A leeresztett sorompó miatt sokszor kellett várakozni a Devecser felé indulóknak. A gyalogosok könnyedén legyőzték ezt az akadályt, átbújtak alatta. Ha a sarki nagy ruhásbolt mellett jobbra fordulunk, akkor mindjárt elérjük a mozit. Ez volt a környék fő szórakozóhelye. A már emlegetett piacot, s ezt a tágas, széles központot zárja le a méltóságteljes, szép katolikus templom. Ezután már összeszűkül az út, jobbra az új emeletes iskola, balra a malom, átkelés a Bársonyos hídon, s nemsokára vége is a falunak. Ezen a részen már csak Novák Laciék és Takács Mártáék voltak ismerősök.

 

A MOZI AKKOR A KULTÚRA MAGASABB FOKÁT JELENTETTE. Igazi nagy csoda, óriási élmény volt számunkra. Szorgalmas látogatója voltam én is. Nem egyedül. Együtt járó fiú és lány leginkább moziba mehetett akkor. Szépek voltak az encsi lányok: Búzás Irma, Zsibai Bori, Redeczki Erzsi, Takács Márta, Kovács Piri, hogy csak néhányat soroljak közülük. Másik vasárnapi esemény volt a meccs. Jó csapata volt akkor Encsnek, nagyszerű játékosai, köztük is a legnépszerűbb Szántó Pötyi, de időnként beválogatták a mi Nagy Bálintunkat is.

 

Encs társadalmában már JELENTŐS SZEREPET KAPTAK AZ IPAROSOK. Sarkadiék igazi gépjavító műhelye több volt, mint a közönséges kovácsműhely, magasabb színvonalat jelentett. Több asztalosmester dolgozott, pékség, mészárszék, borbélyműhely működött. Az ünneplő csizmát Nagy úr, a jó hírű csizmadia készítette, lent a templom alatt volt lakása és műhelye. Az ünneplő ruhát Boczán bácsi, a szabómester varrta, ő a piac mellett lakott és dolgozott. Boczán néni református lévén Fügödre járt templomba, szép hangja kihallatszott a gyülekezet énekéből. De volt ott olajütő is, Novák Laciék üzemeltették. Ismert ember Makranci: a szódás.

 

Említettem már a malmot, ez volt akkor a legnagyobb, legkorszerűbb malom a Bársonyoson. A zubogó alatt pedig igazi strand működött, a fiatalság szívesen látogatta. Encsen a földművelők mellett már jelentős volt a hivatalnokok, vasutasok, egyéb alkalmazottak száma. Reggelenként a vasútállomáson kis diáksereg várt a vonatra, amely Miskolcra viszi. Többen polgáristák, de voltak gimnazisták, és jártak a kereskedelmibe, gépipariba is.

 

A KERESKEDELEM NEM EGYETLEN BOLTOT JELENTETT. Terményüzletek voltak a vasúti raktárakban, ott működött a Futura is, volt ruhaüzlete, vegyes rövidáru-üzlete, meg kézimunkaboltja is, nagyszerű, hozzáértő kereskedőkkel. Amikor Schlitzner úrhoz mentünk, nagykabátot vásárolni, úgy fogadta édesanyámat, mint a legelőkelőbb vásárlóját.

– Mit adhatunk ennek a fiatalembernek? – kérdezte a kölcsönös üdvözlés után.

– Nagykabát kellene, de pénzem nincs! – mondta édesanyám.

– Ezt meg ki kérdezte – hangzott a válasz, és máris nekilátott a választék bemutatásának.

Engem is kérdezett, hogy mi lenne az elképzelésem. Amikor létrejött a vásár, abban is megállapodtak, hogy hány hízott kacsával törlesztjük az árát. Írás nem készült. Ezután már csak azért kellett izgulni, hogy édesapám is elégedett legyen. Általában az volt. A pénz kezelését, költését rábízta édesanyámra, tőle kért cigarettára valót is.

 

HÍRES VOLT AZ ENCSI ÁLLATVÁSÁR, messze földről jöttek állatot adni-venni. A vásárokat március, május, július, szeptember, november hónapban, befejezésül december első csütörtökén rendezték. Ha ez a nap ünnep, akkor a következő csütörtökön. Gyakran jöttek a vásárra Monokról is az ottani rokonok, nagyszarvú fehér ökreikkel.  Nálunk volt a pihenőhelyük, itt itatták meg az elfáradt állatokat. Monokot persze te Kossuth Lajos szülőhelyeként ismered. Szóval Encs már majdnem város volt akkor is a falusi gyerek szemében. Respektjét jelentette, hogy édesanyám mindig rám szólt, ha Encsre mentem: vegyél másik nadrágot, másik inget fiam. Nekem, ahogy mondtam, a tágassága imponált leginkább. A széles, forgalmas Főút. A gyalogos ember kényelmes, széles járdán közlekedhetett. Emeletes épülete kettő volt: az állomás és az új iskola. Házai egyébként ugyanolyan stílusban épültek, mint Fügödön, ugyanaz volt a gazdák portáinak elrendezése a nyári konyhával, a kiegészítő gazdasági épületekkel. Ha biciklivel közlekedtünk kellő óvatossággal tettük.

 

Más volt persze az Encsre menés hétköznap, ilyen-olyan ügyek intézése alkalmából, és megint más vasárnap, moziba, sportpályára menet. Más egyedül, és megint más párosan sétálva, andalogva. Mehettem a rendes kövesútján, vonathoz menet és vonattól jövet mindig ezen mentem, (mentünk) de ha nagyon siettem, akkor a vasút túloldalán levő dűlőúton, vagy a sínek melletti gyalogúton. Mehettem a Papirétet átszelő gyalogúton is, toronyiránt, a művelt földeken át kitaposott úton. Ez az út akkor volt igazán praktikus, ha az iskolába vagy a jegyzőhivatalba mentem, mert az éppen oda vezetett.

 

ENCS ISKOLÁJÁBAN TEKINTÉLYES TANÍTÓK TANÍTOTTAK. Orosz János tanító úr. Ő volt a kántor is, igazi elegáns úriember, nem gazdálkodik, nem alábbvaló, mint Homonnay főjegyző úr. Ő volt a környéken is a legmodernebb, legkorszerűbb; nevelési módszereiben is. Vita tanító úr is meghívta őt, tartson bemutató tanítást tornából.  Patrik Sándor tanító úr ugyancsak jó szakember, de nem olyan reprezentatív, és konzervatívabb is. Orosz tanító úrtól sokat kaptam a világban, a társadalomban, az oktatásügyben való eligazodáshoz. De példaképemnek tekintettem később Görgényi Arturt is, aki korban közelebb volt hozzám, és ugyancsak a miskolci tanítóképzőbe járt. Az izraelita magániskola tanítója volt Kaiser Imre, aki 1945 után vezető szerepet játszott az encsi járás oktatásának vezetésében, része volt az én pályám alakulásában is.

 

NEM TAGADHATOM, HOGY SOKAT KÖSZÖNHETEK ENCSNEK, AZ ELSŐ LÉPCSŐ VOLT AZON AZ ÚTON, AMELYNEK KÉSŐBBI ÁLLOMÁSAI MISKOLC, MAJD BUDAPEST.

 

       Statisztika