Petró András

Fügödi emlékkönyv - Abaúji örökség -

 

Első fejezet

Fügöd, a Bársonyos partján

Thóbiás úr a mesék világában:

Thóbiás úr, a színjátszás apostola

(107-108. oldal)

is hazánkban, Fügödön 1936 a kultúra éve volt.  Nem tudni, milyen indítékból, Thóbiás úr színjátszó csoportot szervezett, amely betanulta az: "Amit az erdő mesél" című népszínművet. A színjátszók mellett működött egy parasztzenekar is Kristóf András vezetésével. A színjátszásnak egyébként hagyománya volt a faluban, de eddig inkább az iskolában, a tisztelendő és a tanító úr vezetésével.

 

A kulturális munka színhelye a számtartólak és gazdasági hivatal volt. A betanítást a segédtiszt úr vezette, a gyakornok úr (írnok) segédkezett. Nagyobbrészt azok szerepeltek itt is, akik a tűzoltó csapat tagjai voltak. A színvonal emelése érdekében szerződtetett egy kóbor színészházaspárt is. Akkori megítélésem szerint ők inkább a ripacsság irányába vitték a dolgokat, de szerencsére a segédtiszt úrnak jobb ízlése volt, nem engedte, hogy érvényesítsék ilyen irányú elképzeléseiket. A próbák jelentették a téli esték változatosságát, a viháncolást, az ugratásokat, a fiatalok együttlétét, szerelmek szövődését. A darabban főszereplő volt a nagybátyám is, a nagynéném is, így protekcióm volt részt venni a próbákon, s az o vigyázásukban bízva elengedtek a szülők is. Meg is tanultam az egész színdarabot, tudtam minden szerepet. A két nagy tréfamester: Boczán Imre és Mikola János bácsi. Csak az zavarta a próba szabad légkörét, hogy Thóbiás úr telefonon hallgatta őket, időnként bele is szólt, maga is adott tanácsokat. Mikola János bácsinak nem tetszett ez a módszer, o is beleszólt a telefonba, hogy jobb lenne, ha már nyugovóra térne a Nagyságos úr. A lényeg ez volt, kevésbé udvarias formában. De ezt nagyon sokféleképpen adták tovább.

 

Az előadás egyértelmű sikert hozott, még ismétlésre is szükség volt a nagy érdeklődésre való tekintettel. (Nagybátyám még nyolcvan éves korában is fénylő szemekkel, lelkesülten mesélt a nagy élményről, és Terikenéném is, aki akkor tizenhat éves és minden alkalommal külön kellett a Nagyságos úrnak kikönyörögnie, hogy nagymama elengedje. Nagymama, – ó! Hogy megértem őt ma már én is, sohasem feküdt le, amíg meg nem érkeztek, – pedig erre általában jóval éjfél után került sor.) A kultúra terjesztése azonban többet kívánt a helyi szereplésnél. Mint az egykori vándorszínészek tették, útra kelt a társulat Thóbiás úr szekerein. Tíz faluban tettek látogatást a környéken, mindenütt nagy sikert arattak. Ő persze a hintón utazott, maga mellé ültette a lányszereplőket is, akiknek finom likőrt készített elő egy butykosban, hogy az előadás után ezzel kínálja meg őket. Hogy-hogy nem, megtalálták a butykost a tréfamesterek, (Boczán Imre, Mikola János) s elkezdték kóstolgatni. A hiányt vízzel pótolták. Mondani sem kell, hogy mi lett az eredmény. Valami ízesített víz, amitől a lányok ugyancsak fintorogtak. Thóbiás úr azonnal tudta, hogy kik a bűnösök, de mit tehetett. A szemrehányásai nem sokat értek. A bűnösök pedig úgy gondolták,
hogy ők maguk is kiérdemelték azt a kis itókát. Ők csak olyan gyenge lőrét kaptak a deteki termésből.
 

Egyébként a sok siker, a nagy dicsőség mellett balesetet is szenvedett a Nagyságos úr. Szerepelt ő is. Saját versét adta elő teljes odaadással. A szavalás lendülete mozgásra késztette, gesztusai egyre nagyobbak lettek, nem vette észre, hogy már a kicsinyke színpad szélén áll, egy újabb lendülettel belebotlott valami kellékbe és bizony-bizony hasra esett. Úgy kellett őt elkapni, megállítani, nehogy a nézők közé essen. Nagy baj, nagy szégyen az ilyen szituáció ilyen úrnak. Szerencsére ezzel vége is volt az előadásnak. A függönyt gyorsan összehúzták, és őt talpra állították. Gyanakodott most is, hogy szándékosan elgáncsolták, hogy rossz helyre tették azt a kelléket. A segédtiszt úr vigasztalta. Elmagyarázta, hogy a művészi átélés magas hőfoka okozta a bajt. A vers mondanivalójának teljes átélése miatt nem tudott a Nagyságos úr jobban vigyázni, a lába elé nézni. Jártak így a leghíresebb színésznagyságok is, és már mondta is, hogy kikkel esett meg ugyanez a baleset.

 

– Jó, jó, de azért Fügödön nem kell ezt közhírré tenni – mondta a Nagyságos úr, akinek szerencsére az ijedelmen, meg a szégyenen kívül nem esett más baja. A közönség tapsa pedig szólhatott a versmondónak éppen úgy, mint a pórul járt földbirtokosnak. Ezeket a Thóbiás igaz meséket nagyon szeretted Andris. Azt mondtad, hogy a fecskézést magad is kipróbáltad volna.

Statisztika